
1
Kiderült, mikor frissülnek a korábbi Xiaomi készülékek az Android 17-re
Részletes frissítési menetrenddel állt elő a kínai gyártó, és ha hihetünk ennek, igencsak komoly lendületet vesz az...
0
Egyszerre négy Nothing modellre érkezett meg az Android 17 frissítés
Örülhetnek a felhasználók, középkategóriás okostelefonok kapták meg az új operációs rendszert a friss grafikus...

4
“Halálos SMS” sebezhetőséget találtak az Androidban, mobilok millióit érinti a fenyegetés
A felfedezett sebezhetőséget kihasználó SMS nagyon komoly fejfájást tud okozni az érintett készüléknek és annak...

4
A vártnál olcsóbban debütált az Android XR rendszerű Xreal szemüveg
A Google és az Xreal közös projektjének gyümölcse beérett, kezdetét veheti a szüret, és a vásárlók érdeklődését egy...

0
Bejelentette a Honor, hogy mely készülékek kapnak Android 17 frissítést
A nemzetközi frissítésekről szóló lista sajnos annyira már nem részletes, hogy az is kiderüljön belőle, hogy mikor...

1
Már világszerte segíteni fogja az embereket a Google Földrengésjelző rendszere
Kétszáznál is több területen fog üzembe állni az évek óta folyamatosan fejlődő katasztrófakezelő szolgáltatás.

0
Indul a Nothing mobilok Android 17-re frissítése
A Nothing OS 5.0 grafikus felhasználói felület legalább tíz korábbi készülékre lesz telepíthető.

2
Teljes értékű androidos táblagépekkel állt elő az Amazon
Mindent el kell felejteni, amit eddig az Amazon a táblagépek terén nyújtott, az új Alexa Tablet más kategóriát...

0
Újabb Android 17 frissítési hullám érte el a Samsung okostelefonokat
Fél tucat Galaxy modell került terítékre, 2024-ben megjelent mobilokra telepíthető a One UI 9 köntösbe csomagolt új...

0
Kiderült, mikor jön a Samsung Android XR rendszerű okosszemüvege
A Samsung, a Google és a Qualcomm összefogásában készülő eszköznek nem lesz könnyű dolga a Meta ellen.
0
A Galaxy SmartTag3 sokat fejlődött, már iPhone-nal is használható
A Samsung nyomkövetője valóban nagy lépést tesz előre az eddigi megoldásokhoz képest, és már az AirTag teljes értékű...

2
A Honor leleplezte a MagicOS 11-et, az új dizájn az iOS-t idézi
Az Android 17-tel érkező új grafikus felhasználói felületnél a mesterséges intelligencia extrák és az új dizájn vitte...

1
Bemutatta az Oppo a legújabb grafikus felületét, a ColorOS 17-et
Látványosabb, gyorsabb, produktívabb és MI-ben gazdagabb lesz a friss közeg, melynek alapját már az Android 17 adja.

0
Elindult az Android 17 és a One UI 9 frissítés a Galaxy S26 szériára
Sok millió felhasználó ismerkedhet meg a legújabb Android rendszerrel a meglévő felsőkategóriás mobilján a következő...

0
Jelentősen megújult a mobilszerű androidos e-könyv olvasó, a Boox Palma
A harmadik generációs eszköz jobb anyaghasználattal és frissebb Androiddal jött, de az ára is emelkedett – ami...

1
Lendületben van az Android, szépen nő a piaci részesedése
Egy friss felmérés szerint egyre többen vásároltak androidos mobilt az utóbbi időben, de az új iPhone generáció...

13
Google: A szoftverfejlesztőknek idomulni kell a memóriakrízishez
Az Androidra készülő alkalmazásoknak a jövőben muszáj lesz beérni kevesebb RAM-mal, ha nem tesznek ezért, annak...

0
Új chipet kapott, de más egyebet nem hozott a Galaxy S26 FE
A Samsung “flagship killer” mobilja valamennyit drágult is, de ezen sajnos napjainkban nem kell meglepődni.

0
Az Android 17-tel együtt jön a Nothing OS 5.0 a Nothing és a CMF mobilokra
A Nothing OS 5.0 rengeteg változást hoz, és közben hű marad a korábbi karakteres értékeihez a megjelenését tekintve –...

3
Szédülsz vagy hányingered lesz utazás közben? – A mobilod már segíthet a megelőzésben
Az Apple korábban bevezetett egy utazási betegség megelőző funkciót, amit most a Google is átvesz, sokak nagy örömére.

1
A Xiaomi leleplezte a HyperOS 4-et, a frissítésre váró mobilokról is szó esett
Az Android 17-tel a Xiaomi elhozza a felhasználóknak a HyperOS új verzióját, és már látni, hogy ez milyen előnyökkel...

2
A Motorola már szállítja az Android 17-et a korábbi csúcsmobiljára
Örülhetnek a Signature tulajdonosok, hiszen már sorba állhatnak a legfrissebb operációs rendszerért, és próbára...

0
Eltűnik az androidos eszközökről a Google Assistant
Egy újabb szolgáltatás kerül szép lassan a Google egyre népesebb temetőjébe.

1
Négy Android frissítés ígéretével és 8000 mAh-s teleppel jött a Poco M8 Power
A Poco M8 Power sokáig lesz támogatott, de sajnos bőven akadnak hátrányai is, miközben az ára elfogadható szinten...

1
Gyökeresen megújult az X alkalmazása
Lényegesen jobb felhasználói élmény elérésére lesz alkalmas az új applikáció, a cég szakembere szerint.

5
A Gemini “segít” meghackelni az androidos mobilokat
Bizonyos készülékek esetén hiába aktív a képernyőzár, a Geminit használva lehet SMS-t küldeni, és egyéb “trükkre” is...

13
Európai Unió: A Google-nek nyitottabbá kell tennie az Androidot és a Keresőt
Több gyakorlatán is változtatnia kellene a Google-nek, hogy idomuljon a DMA jogszabályhoz, ez pedig érdekes...

0
Ennyi volt az OxygenOS pályafutása a OnePlus készülékeken?
Kivonhatja a forgalomból az OxygenOS-t a OnePlus, a helyét pedig az Oppo által fejlesztett ColorOS veheti át.

2
Megmutatta a Google a mesterséges intelligencia jövőjét a személyautókban
Hamarosan a Gemini képes lesz már arra, hogy mindent lásson a járművek körül, mint az emberek.

12
Nem tud kibújni a Google az EU gigantikus bírsága alól, helyben hagyták a büntetést
Csaknem egy évtizede zajló ügy végére kerül pont azzal, hogy az Európai Unió legfelsőbb bírósága elutasította a cég...

0
Indul a Wear OS 7 frissítés, még okosabbak lesznek az okosórák
A Google a Pixel karórákra szállítja először az új rendszert, ami már a Gemini Intelligence-t is magában foglalja.

0
Megjelent az Android 17, több mint 20 korábbi Pixelre telepíthető
Az új rendszerrel már bármilyen appot lehet lebegő ablakban használni, a hajtogatható készülékek pedig gamepad...

0
Hibajavításokkal frissült az Android 17
A Google fejlesztői folyamatosan dolgoznak az Android 17 operációs rendszeren, ami rövidesen debütálhat, és az első...
/ 53


