
0
A TSMC már vizsgálja hogyan szállhatna be Elon Musk Terafab projektjébe – Egyeztetések is zajlanak
A Terafab a jelek szerint két nagy partnerre támaszkodhat majd annak érdekében, hogy több lábon állhassanak – no meg...

5
Megújult köntösbe bújt Elon Musk Wikipedia konkurense, a Grokipedia
A mesterséges intelligenciával szerkesztett tudásbázis mutatósabb lett, jó ötletekkel dobták fel, de továbbra sem...

15
Hivatalos: Így néz majd ki Elon Musk masszív chipgyártó üzeme, a Terafab
A Tesla és a SpaceX együttműködésében készülő gyárkomplexum monumentális lesz, összesen 100 millió négyzetlábnyi...

15
Elon Musk szerint a SpaceX a továbbiakban kizárólag Nvidia GPU-kat használ majd, mert egyszerűen azok a legjobbak
Az NVL72 VR200 rackek nagyon tetszenek Elon Musknak, még a világűrbe is eljuttatja őket, a tervek szerint már jövőre.

4
Hivatalosan is elindult az X Money, Elon Musk ezzel közelebb kerül az álmához
Az X pénzügyi szolgáltatása hosszas fejlesztést követően rajtolt el, és rögtön támogatja az Apple Tárcát is.

39
Elon Musk lett a világ első dollárbilliomosa, a Google is jól járt a SpaceX IPO-val
Túl vagyunk a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésén, ezzel pedig nagyon sokan tudtak jelentősen gazdagodni.

10
Tőzsdére lépett a SpaceX, és rögtön rakétaként lőtt ki az árfolyama
Elon Musk űrvállalata bőven 2 billió dollár fölötti értékkel zárta az első napját az értékpapírpiacon.

46
Elon Musk első világűrbe szánt adatközpontja hatalmas lesz és cserélhető AI hardvert kap
A SpaceX AI1 műhold 150 kW-nyi számítási csúcsteljesítmény kiszolgálására lesz képes, nyitott napelemekből álló...

0
Elon Musk hatalmas chipgyára az Intel 14A gyártástechnológiájára támaszkodhat
Az is kiderült, hogy a Tesla végzi a kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos munkát, míg a SpaceX a chipek...

2
25 éves csúcson az Intel piaci kapitalizációja – Nagyot lendített rajta az, hogy részt vesznek Elon Musk projektjében
A befektetők reménykednek abban, hogy az Intel háza táján végre véget ér a pénzügyi nehézségek kora és elkezdődhet a...

0
Az Intel Foundry segíti Elon Musk ambiciózus TeraFab projektjét – Pozitívan reagált a hírre a tőzsde
A TeraFab üzemeltetéséhez szükséges technológiákat és tudást az Intel szállíthatja, míg az anyagi erőforrásokért Elon...

12
Elon Musk elindítja a 20 milliárd dolláros "TeraFab" projektet – Óriási kapacitás, sokoldalú üzemkomplexum készül
Az új gyárkomplexum területén chipgyártás, tokozásgyártás, tesztelés, illetve litográfiai maszkok gyártása is folyik...

14
Elon Musk bejelentette, hogy a SpaceX és az xAI egyesül
A SpaceX továbbra is szeretne tőzsdére menni, és már akár 1,5 billió dollárra tehetik a piaci értékét.

10
Egyetlen mamutvállalatban fúzionálhat a SpaceX, az xAI és a Tesla
Több forrás egymástól függetlenül állítja, hogy Elon Musk azt fontolgatja, hogy egyesíti a három nagy cégét.

27
Azt ígéri Elon Musk, hogy 2027-ben már megjelennek a háztartásokban az Optimusok
A Tesla robotikai ágazata folyamatosan halad a fejlesztésekkel, de némi csúszás már biztosan van a cég terveiben.

26
800 milliárd dollárra értékelhetik a SpaceX-et, ezzel Elon Musk is brutálisan gazdagodhat
Az űrvállalatnak nagyon jól megy a szekere minden területen, a Starlink is folyamatosan gyarapítja az előfizetői...

38
Az X megbüntette az Európai Bizottságot, miután az EU megbüntette az X-et
Elon Musk nem reagált túl jól arra, hogy 120 millió eurós büntetést kapott, azonnal megtorláshoz is folyamodott.

39
Elon Musk szerint az űrbe telepített AI adatközpontok lesznek a legolcsóbb opciók 5 éven belül – Az Nvidia vezére szerint ez csak álom
Elon Musk érvei logikusak és kézenfekvőek, viszont a technika jelenleg még nem tart ott, hogy víziója megvalósítható...

31
Elon Musk megszólalt a Tesla Roadster ügyében, és újabb hajmeresztő kijelentést tett
Musk arról beszélt Joe Rogan podcastjében, hogy a Roadsternek még idén lesz egy bemutatója, amivel sokakat ámulatba...

48
Elindult Elon Musk Wikipédia másolata, a Grokipedia
Az új online enciklopédia most még nagyon kezdetleges formáját mutatja, és sok esetben az „ellenfelére”, a...

14
Elon Musk vagyona elérte az 500 milliárd dollárt
Szárnyal a Tesla és az xAI, miközben ezek mellett a SpaceX is nagyon jól áll, ennek köszönhetően lőtt ki az...

50
Elon Musk bevásárolt a Tesla részvényekből
Öt éve nem, volt arra példa, hogy az üzletember a részesedését ilyen formán növelte volna a vállalatban.

9
Lehetetlen küldetéssel, de Elon Musk lehet a világ első dollárbilliomosa
Musk vezetésével a Teslának a következő években olyan növekedést kellene elérni, amire nagyjából semmi esély nincs,...

6
Linda Yaccarino váratlanul távozik az X éléről
Nem tudni, hogy lesz-e új vezérigazgatója a mikroblognak, nem lenne meglepő, ha CEO nélkül üzemelne tovább a platform.

30
Musk új politikai erőt hoz létre, a Tesla zuhanásba kezdett
A Grokkal is vannak problémák az X-en, szóval eléggé zavaros lett most Musk körül a helyzet.

20
Elon Musk kirúgta a Tesla egyik legfontosabb vezetőjét
Az észak-amerikai és az európai operációt egyaránt felügyelő Omead Afshar minden bizonnyal az elmúlt időszak gyenge...

60
Kegyetlenül egymásnak ment Trump és Musk, zuhan a Tesla
Dollármilliárdok égnek el a tőzsdén az elnök és az üzletember szakításának árnyékában, hirtelen megnőtt a...

0
Elindult az XChat, és Musk ígérete szerint „bitcoin-szerű” védelmet nyújt
Az XChat az X-en elérhető direkt üzenetküldő utódja, és egyelőre még béta verzióban fut néhány előfizetőnél.

63
Elon Musk: Vége van
Úgy döntött Elon Musk, hogy elég volt ennyi a politikai pályafutásból, a jövőben inkább a saját üzleti...

10
Elon Musk Colossus névre keresztelt szuperszámítógép-fürtje immár 200 000 GPU-val üzemel – Tesla akkumulátorokat is kapott
A Memphis Cluster fejlesztése hatalmas tempóban halad, de messze még a Musk által kitűzött álomcél, az egymillió GPU...

0
Már Elon Musk chatbotja is látja az őt körülvevő világot, és egyéb újításokat is kapott
A Grok nagyon szép fejlődést mutat, és próbál szorosan a Gemini és a ChatGPT nyomában maradni.

49
Jelentős eséssel indítja az évet a Tesla forgalma, de Musk visszatérhet a vezetéshez
Hosszú ideje nem volt olyan rossz eredménye a vállalatnak, mint az utóbbi időben. Ennek ellenére az értékpapírok...

17
Elon Musk próbálja akadályozni az Apple műholdas szolgáltatásának fejlődését
Az a hír járja, hogy az Apple lépten-nyomon olyan akadályokba ütközik, amiket a SpaceX vezére igyekszik elé gördíteni.

28
Lencsevégre kapták Elon Musk gamer PC-jét a Fehér Házban – Elég fura felépítéssel rendelkezik
A PC-s hardver a jelek szerint elég vérszegény ahhoz képest, hogy egy 5120 x 1440 pixeles natív felbontású monitort...
/ 5

