A 911 Operator már a legelején arra törekszik, hogy hasznos tudással gyarapítson bennünket, amihez persze egy érdeklődő másik fél sem árt. Az elsősegély, a katasztrófa-elhárítás és a különféle sérülések elmagyarázása viszont 5-6 sorban "kicsit" kevés, de mivel nem orvosokat, ápolókat képeznek, ez elnézhető. Az egész a KRESZ oktatás kötelező elsősegély vizsgájára emlékeztetett, ahol a hasznos alapokat igyekeznek mindenki fejébe belecsempészni, kisebb-nagyobb sikerrel. Legtöbbünk el is felejti a vizsga után mindezt, az újratanulásra pedig semmi sem kötelez. Pedig ez pont az a tudás, ami – ha nincsen rá szükség – akkor is jó, ha megvan, hiszen bármikor alakulhat úgy, hogy rajtunk és néhány döntésünkön múlik valaki egészsége, túlélése. Ebbe hajlamosak vagyunk nem belegondolni, hiszen egyrészt a baj bekövetkezésének (szeretjük azt hinni), hogy kicsi az esélye, másrészt pedig bízunk benne, hogy lesznek ott mások is, akik majd tudják mit kell tenni, amíg megérkezik a segítség. Erről a játék egyébként nem filozofál, csak én most. A 911-es segélyhívó operátor szemével nézve egyszerre válik a játék a döntéshelyzetek, a mikro menedzsment, az előre gondolkodás és a hatékony információszerzés szimulációjává. Mert a pontos információ életeket ment és segítségével átláthatjuk a helyzetet.

Én egy kis Hawaii-ban levő várossal kezdtem, de egészen Washingtonig is eljuthatunk a játékban, azonban ez nem minden. A 911 Operator egyik érdekessége, hogy bármely városban játszhatunk. New Yorktól kezdve egészen Budapestig – vagyis egészen pontosan a belvárosáig –, de a kíváncsiságom oda vezetett, hogy Pécset és Szegedet is megnéztem (aztán Tapolca, Ózd, Balatonföldvár, Tiszakécske, Szolnok következett, és mind megvoltak!). A Kickstarteres kampányon elég pénzt kalapoztak össze a kanadai srácok, hogy elkészülhessen a játék, az pedig, hogy bármilyen térképre rá tudták másolni a játékmechanikát, nagyon okos húzás volt. Van benne valami borzongatóan ismerős érzés, amikor a Váci útra kell rendőrt küldeni, vagy épp az Üllői útra egy mentőt. A kisebb települések sem maradnak ki a szórásból, tehát ha szülővárosunkat, vagy épp lakhelyünket szeretnénk megmenteni, és elképzelni hogyan is folyik elméletben mindennek a koordinálása, egész jó lehetőséget kapunk erre. Persze az is benne van, hogy az egy utcás vagy hasonló méretű falvak nem sok kihívást rejtenének magukban. Elég ha elképzeljük, ahogy a Fő utcán a rendőrautót fel és alá küldözgetjük.

A hívások jelentős része balesetekről, rablásokról, sérülésekről szól, de találkozhatunk a viccesen pizzát rendelő telefonbetyárral és a másnapos szerencsétlennel is, aki azonnal mentőt akar a fejfájására. Ha ez nem lenne elég, befuthatnak olyan hívások is, ahol sürgős intézkedést kér egy felháborodott férfi, mert valaki elfoglalta a parkolóhelyét, de a fán ragadt macskájáért aggódó városlakó is minket fog hívni. Ha épp ráérnek a tűzoltóink, akár még meg is oldhatjuk a problémáját. Épp ez adja a játék egyik erősségét, hogy döntéseket vár tőlünk. Ha épp autók, házak gyulladtak ki, a macska megmentése nemhogy várhat, de el is felejthetjük. A másnaposságért nyavalygó fiatal pedig még akkor sem a mi dolgunk, ha épp 3 szabad mentőautó is őrjáratozik a város azon sarkában. Ha jó kérdéseket teszünk fel, már az intézkedés kezdetekor tudni fogjuk kit vagy kiket küldjünk a helyszínre. Vagyis az első kérdés – mint ahogy a játék ügyesen el is magyarázza – mindig annak a kiderítése, hol történik mindez. Ez érthető, hiszen hiába tudjuk kik sérültek meg, vannak-e ott fegyveresek, hogy 5 perce történt a rablás, ha nem tudjuk, hogy hol. És addig a járművek és az egységek sem indulhatnak el. Inkább menjenek egy kicsit feleslegesen, minthogy későn érjenek oda.

Minél nagyobb egy város, annál több a szétküldhető egységek száma is, és az elhelyezkedésük sem mindegy, vagyis egyfajta nehézséget is beállítunk magunknak, amikor egy óriási világvárost vagy egy csendesebb kisvárost választunk helyszínnek. A 911 Operator remek bepillantást nyújt mindabba, hogy mi is zajlik a színfalak mögött és elég izgalmas feladatokat ad hozzá. A belecsempészett humor, a trollkodó hívások pedig szintén a valóságból merítenek, jó, hogy erre is gondoltak a fejlesztők. Ha pedig egy gondolattal tovább megyünk, beláthatjuk, hogy mennyi erőfeszítés, áldozat és munka van egy ilyen rendszer üzemeltetésében az ebben dolgozók oldaláról. Talán ez is célja a játéknak, hogy felnyissa kicsit a szemeket. Ettől még emberek maradunk mind, emberi hibákkal, de jó tudni, hogy vannak akik vigyáznak ránk, és mi is odafigyelhetünk rájuk cserébe.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére