A műholdas internet után a hagyományos mobilpiac közvetlen meghódítására készül Elon Musk a SpaceX révén. A legfrissebb hírek szerint a SpaceX olyan komolyan veszi a szolgáltatói álmait, hogy egy ideje már komoly tárgyalásokat folytat egy meglévő szolgáltató bekebelezéséről. Azt azonban látni kell, hogy nem nagy halat próbál horogra csalni.
Az EchoStar csoporttal ültek tárgyalóasztalhoz a SpaceX illetékesei, hogy a Boost Mobile virtuális mobilszolgáltató (MVNO) felvásárlásáról, vagy a cég hálózati hozzáférési jogainak átvételéről tárgyaljanak.
A lépés célja egyértelműen az, hogy a Starlink Mobile ne csupán a földfelszíni infrastruktúra határain túl legyen képes műholdas kapcsolódási lehetőséget biztosítani a felhasználóknak más cégeken keresztül, hanem mindenkit közvetlenül tudjon “behálózni”. A telekommunikációs piac óriási, és a Starlinknél hosszú ideje dolgoznak a szakemberek azon, hogy a mobilos képességeket megerősítsék.
A Boost Mobile nem rendelkezik komoly földi hálózattal, mivel egy MVNO, tehát mások által biztosított berendezésekre támaszkodik. Jellemzően az AT&T és a T-Mobile hálózatát használja, de a SpaceX számára már ez is elegendő lenne ahhoz, hogy a Starlink Mobile a növekedési szakaszának egy új színteret tudjon nyitni. Azt azonban látni kell, hogy ez már csak a “B terv”.
Korábban Musk állítólag felkereste az Egyesült Államok három legnagyobb mobilszolgáltatójának – a Verizonnak, az AT&T-nek és a T-Mobile-nak – vezetőit, hogy biztosítsanak hozzáférést a SpaceX számára a hálózataikhoz, de mindhárman elutasították a kérést. Emiatt dönthetett úgy a vállalat, hogy más módszerhez folyamodik, és egy MVNO, a Boost Mobile felvásárlásával próbálkozik, hogy a Starlink Mobile-t képes legyen kiterjeszteni. Az EchoStarral korábban már üzletelt a SpaceX, ezért dönthettek úgy, hogy ismét vele próbálnak szerencsét, miután a piaci nagyágyúk nem álltak kötélnek.
A SpaceX pénzügyi igazgatója, Bret Johnsen elmondta, hogy a cél az, hogy „az Egyesült Államokban egyik legnagyobb mobilszolgáltatóvá váljanak”. Ez egy hosszú távú terv, és bár a kezdő lépéseket már megtették, a további növekedést földi hálózatokra támaszkodva lesz kénytelen megtenni a Starlink Mobile.
Korábban a Verizon vezérigazgatója arról beszélt, hogy amennyiben a SpaceX szeretne kiépíteni egy értelmezhető földfelszíni mobilhálózatot, akkor az 4-6 évet vehet igénybe. Elon Musk pedig nem arról híres, hogy szeret várni, még ha a fejlesztései nem is valósulnak meg egyhamar. Ezért dönthet úgy a SpaceX, hogy bekebelezi a Boost Mobile-t. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy nem érdemes semmit sem elsietnie a vállalatnak, mert könnyen lehet, hogy a végén hoppon marad.
Az ágazati szakemberek szerint a Boost Mobile megszerzése nem jelenti azt automatikusan, hogy a Starlink Mobile hirtelen lendületet vehet. Tudniillik egy tulajdonosváltás alkalmával a szolgáltató hálózatbérleti szerződéseit felülvizsgálhatják, és könnyen lehet, hogy ezeket felbontják a partnerek az akvizícióval. Ebben az esetben majdnem ugyanott találná magát a SpaceX, mint ahol most van. Az AT&T-nek és a T-Mobile-nak vélhetően jóvá kell hagynia a felvásárlást. Ha a cégek úgy gondolják, hogy mindenáron megakadályoznák a SpaceX próbálkozásait, akkor könnyedén keresztülhúzhatják a számításait.
Kíváncsian várjuk, hogy mire jut a SpaceX, miközben a műholdas háttérszolgáltatását világszerte egyre több cégnek biztosítja. Ha minden jól megy, akkor 2027-ben már hazánkba is megérkezhet a Starlink Mobile a 4iG és a One révén.




























