CLOUD CLIMBER – UTOLSÓK KÖZÖTT AZ UTOLSÓ

Ha az összefogás helyett a széthúzás kap erőre, akkor egy vészhelyzet könnyen lehet, hogy az utolsó megoldandó problémánk lesz végül.
Villányi Gergő
Villányi Gergő
2021. febr. 5. 14:28
Cloud Climber – Utolsók között az utolsó

Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

68
  • Még feljebb!

A túlélés mindig is a legalapvetőbb ösztön és törekvés volt minden létező élőlény számára. Extrém válaszokat is reálisnak, racionálisnak tartunk, hiszen megváltoztak a körülmények Nem kell messzebb menni, mint a tavalyi évig, amikor az otthon maradás, a maszk viselése lassan beépült a mindennapokba. Ami furának tűnt az természetes lett, mégha egy időre is csak. Ami természetes volt, lehetséges, hogy tiltottá vált.

A pozitív pszichológia egyik atyja, Csíkszentmihályi Mihály, a flow elméletének kidolgozója, mikor körbenézett maga és mások életében állítólag ezt mondta: „Ennél biztosan lehetne jobban is élni.” és úgy tűnik igaza volt. Igaz, ő a boldogság, elégedettség vonalon gondolkodott és nem a túlélés, a krízis volt a fő csapásirány. Hiszen a Maslow-piramis első 3 lépcsőfokának meglépése után már nem hiány, hanem növekedés alapú szükségletekről beszélünk. De mi a helyzet, ha az első lépcsőfokon ragadunk, vagy a másodikon? És mi történik, ha (többek között) nekünk kell(ene) biztosítani, hogy a családunk, egy szerettünk vagy egy ország életben maradjon? Mi magasan vagyunk a piramis szerint, de a többiek…

Galéria megnyitása

Az evolúciós pszichológia szerint a legtöbb viselkedés és biológiai jellemző az alkalmazkodás szolgálatában jött létre és adaptív, ezt a vélekedést azonban sok kritika érte. Ami jó alkalmazkodás itt, az ott akár halálos is lehet, vagyis teljes körű, univerzális alkalmazkodásról aligha beszélhetünk. Hasonlóképpen az agresszió is jó példa arra, hogy valami mikor tesz jót és mikor elkerülendő. Ezen belül a Fuss vagy harcolj (vagy dermedj meg), ami egy stresszreakció is gyakran pillanatok alatt meghozott döntés eredménye, és inkább van köze a korábbi tapasztalatokhoz, az aktuális állapothoz, mint egy tervezett, elemzett kognitív helyzetről.

Ha pedig állandó stresszben, félelemben vagy krízisben élünk, akkor olyan adaptív viselkedéseket sajátíthatunk el, amik túlélni valóban segíthetnek, de élni, egy jobb helyzetbe nyugodtan belehelyezkedni már nem. Amikor megtanuljuk, hogy alacsonyak legyenek az igényeink, ne ellenkezzünk, feleljünk meg bizonyos elvárásoknak, ne számítsunk kedvező válaszra, valamint extra erőbedobással keressük az óva intő jeleket, akkor az élet túlélés.

A Cloud Climber az emberiség végét jeleníti meg egy séta-szimulátor keretein belül. Kézzel rajzolt pályán haladunk az elkerülhetetlennek tűnő vég(cél) felé. A gondolatkísérletben a megválaszolatlan, vagy fel sem tett kérdésekre a narráció és naplójegyzetek adják meg a választ. Egyszerűnek tűnik az élet, reggel felébredünk és munkába indulunk. Tornyok emelkednek, törnek az ég felé ameddig csak a szem ellát. De mi értelme ezeknek és miért van belőlük ilyen sok?

Galéria megnyitása

Társadalomkritikának is felfoghatnánk a dolgot, hiszen egy majd’ a felhőkig felérő torony megépítése valószínűleg hatalmas mennyiségű erőforrást emészt fel. De akkor miért van szükség sok-sok toronyra? És hol vannak azok, akik megépítették őket? Lassan kiderül, hogy egyedül vagyunk. A végcél a felhők elérése és a tornyok az egymásba vetett bizalom hiányának szimbólumai. Ha nem bízol bennem és én sem benned, akkor nem segítelek, hogy elérd a közös célunkat, hiszen arra számítok, hogy az olyannyira várt végeredményt nem osztod meg velem. Inkább kezdek el én is ásni/tornyot építeni/fejleszteni/kutatni (a lista a végtelenségig folytatható lenne), minthogy közösen haladjunk. Ilyenkor azonban előfordulhat, hogy külön-külön sokkal kevesebbre jutunk, mint együtt tehettük volna. A sok feltételes mód pedig előre jelzi, hogy nem Kedves ellenségem szerű történet bontakozik majd ki előttünk.

Galéria megnyitása

Külön próbálkoztunk és egyetlen dologban leszünk csak egyenlőek – a bukásban. Teleírott papírlapok, befejezetlen romok és üresség marad utánunk, az utolsó építő pedig végigsétál a torony-maradványok között és mesélni kezd. Nem a krízis okozta a vesztünket, nem a hatalmas veszély – ez még megoldható lett volna. A halálos ítéletünket mi magunk írtuk alá, miközben a felhők felé törtünk, hogy végül ne találjunk semmit és elveszítsünk mindent.

Összefoglalás

Szerzői értékelés

Az emberiség sorsát és egy rejtélyes, rövid történet kibogozását követhetjük végig a Cloud Climberben.
Hangulatos történet az emberi természetről, érdekes kézzel rajzolt grafika.
A játék nem túl hosszú, ez mondjuk előny ugyanúgy lehet, mint hátrány annak, aki valami tartalmasabbra vágyik.

Olvasói értékelés (9 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2021. febr. 5. 21:59
#3

Nekem tetszik a hangulata.

KROK
KROK
2021. febr. 5. 20:21
#2

Ha nem tudom, hgy egy játékról van szó a cikkből rá sem jövök... Kb semmit sem tudtunk meg róla, de azt nagyon.

villanyi.gergo
villanyi.gergo
2021. febr. 6. 13:29

@KROK Jogos, de 4 mondatban le lehetne írni a történetét. ezzel viszont a felfedezés és a hangulat+történet részt lelőném az amúgy sem túl hosszú játékból. Ezért igyekeztem kedvcsinálót írni konkrétabb leírás helyett(:

tomm27
tomm27
2021. febr. 5. 15:42
#1

Egy dolog lemaradt, ingyenes a jatek ennek tukreben keveslem a 70%-ot.

tomm27
tomm27
2021. febr. 6. 18:43

@villanyi.gergo  aaah vegre, az ertekeles mutato zavaroan a 70+% tartomanyban mozgott mindig igy hittem azt hogy a 70-t rosszul ertitek :)

Vissza az oldal tetejére