Az Atari elárverezi játékait, melyek között található néhány kiemelkedő széria is. Az árverésre azért kerül sor, mert a hányatott sorsú cég korábban nem talált magára vevőt 22,2 millióért.

A Rollercoaster Tycoon nevű vidámpark menedzselős sorozat első része 1999-ben jelent meg, legutolsó darabja, az n-Space által fejlesztett Rollercoaster Tycoon 3D pedig 2012-ben jött ki. A széria jogaira 3,5 millió dollárért licitálhatnak az érdeklődők.

A Test Drive autóversenyek kikiáltási ára csupán 1,5 millió dollár. Ebből a szériából a legutolsó darab, a Ferrari Racing Legends tavaly jelent meg, ezt a Slightly Mad Studios fejlesztette, de a rajongók által leginkább kedvelt rész a 2011-es Test Drive Unlimited volt az Eden Gamestől.

Az árverésre kerülő darabok közül a Total Annihilation a legolcsóbb, erre 250 000 dollárnál fognak kezdődni a licitek. A darabot, amely Chris Taylor ötlete alapján született minden idők egyik legjobb valós idejű stratégiai játékaként tartják számon. Taylor még a Cavedog Entertainmentes évei alatt alkotta meg a játékot, amely 1997-ben jelent meg és nagy sikert aratott. A Cavedog azóta megszűnt, Taylor most a World of Tanks fejlesztőinél, a Wargamingnél dolgozik egy F2P címen.

Az árverés a tervek szerint júliusban fog lezajlani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Gyurkov
Gyurkov
2013. máj. 24. 8:32
#8

Atari játék divíziója is lehúzza a rolót? :(

Shinjiii
Shinjiii
2013. máj. 24. 7:31
#7

Mekkora játék volt a Hogs of War, te jó ég. : D Ilyen játékot nem folytatni, nem is értettem akkoriban...

mzso
mzso
2013. máj. 27. 13:35

@Shinjiii

Egyszer belekezdtek. Csak közben kezdtek el csődölni.

http://en.wikipedia.org/wiki/Hogs_of_War#Sequel

Néhány kép is fellelhető volt korábban egy pár malacról, valami dizájnertől.

Joga73
Joga73
2013. máj. 24. 4:34
#6

Test Drive Unlimited 2006-os game.

TDU2 jött ki 2011-ben, de azt nem igazán kedvelték a rajongók, és speciel én sem. :)

mzso
mzso
2013. máj. 23. 23:50
#5

Hogs of War?

Lacroix
Lacroix
2013. máj. 23. 23:47
#4

Mióta van a Warnernél? Pár hónapja még az Atarinál volt...

Hol van erről infó? :S

magerg
magerg
2013. máj. 23. 20:37
#3

Egy jobb világban minden játéklicensz amihez öt évig nem nyúlnak automatikusan public domain lenne. Ugye, kedves Interplay, Atari és társaik?

quakeskull
quakeskull
2013. máj. 23. 19:20
#2

A Blood a Warner kezében van már régóta.

Lacroix
Lacroix
2013. máj. 23. 19:04
#1

Hol a Blood? Adják már oda valami kompetens cégnek, ne üljenek rajta!

Vissza az oldal tetejére