A közösség részéről Counter-Strike Source 2 motorra való átültetésének vágya lassan egyidős magával a Source 2 megjelenésével. A motor bejelentése még 2015-ben történt, amire hamar át is állt a Dota 2 MOBA játék is, így sokan várták, hogy mikor történhet meg a CS Go átállása is. 

Teltek múltak az évek, több játék is készült már az engine-re, mint például az Artifact, a Dota Underlords, Half-Life: Alyx és más minijátékok, de csak nem akart megtörténni a bejelentés a CS fronton, holott a közösség lassan 10 éve látja az erre utaló jeleket a változó forráskódokban. 

A várakozásnak azonban vége. A Valve hivatalosan is bejelentette, hogy érkezik a Counter-Strike 2. 

De nézzük is meg mi vár ránk az új játékkal együtt. "A Counter-Strike 2 a Counter-Strike történetének legnagyobb technikai ugrása, amely évekig fogja biztosítani az új funkciókat és frissítéseket.” – írja a Valve a weboldalán, miközben szépen be is mutat pár újdonságot, ami miatt tényleg úgy érezhetjük, hogy valódi generációs ugrás történik. 

Figyelem, a videók magyar felirattal is megtekinthetőek. 

Az első és talán legfontosabb változás, hogy a füstöt a csapat új szintre emelte. A füst mindig is hihetetlenül fontos szerepet játszott a játék során, hiszen ezen eszköz segítségével el lehetett fedni a játékosok mozgását az ellenség kíváncsi szemei elől. 

A frissítés viszont új, dinamikus füstöt hoz majd magával. A lövedékek, a szél, a tereptárgyak, a folyosók, a gránátok, a robbanások stb. mind-mind befolyásolni tudják majd a füst alakját, terjedését, mindezt pedig valós időben. 

A játékosok jól tudják, a Counter-Strike szervereknél különösen fontos az, hogy milyen rendszerességgel ellenőrzi a lövéseket a szerver. A tick rate a korábbi játékoknál problémát okozott, mivel a két ellenőrzés közötti időben túl sok minden történhetett, ami miatt meccsek dőlhettek el. 

Az új rendszer már a ticketek alatti időt is figyeli, konkrétan folyamatosan figyelni fogja a játékos inputjait. Ennek köszönhetően nem lesz olyan, hogy a szerver pont lemarad a sikeres találatunkról, hanem minden lövés akkor kerül regisztrálásra, amikor az egér gombja valóban megnyomódott.  

A CS pályák évtizedek óta ikonikus jelentőséggel bírnak. A CS2-ben az „etalon” pályák, vagyis a jól ismert és neves mapok megmaradnak, ezek nem fognak eltűnni a játékból, csupán grafikai tuningot kapnak. Ellenben több pályát frissítenek vagy átgondolnak, amit ráadásul a közösség is tud majd piszkálni, ha akar. A Source 2 Half-Life: Alyx-szal érkezett moddolhatósága ugyanis több eszközt is ad majd a közösség kezébe, ezáltal még könnyebb lesz átépíteni a játékot.  

Vannak még jó hírek. A játék ingyenes frissítésként érkezik, és ez a legfontosabb: semmi nem fog elveszni, amit a CS:GO-ban összeszedtél magadnak. Minden fegyver és egyéb mütyür, amivel rendelkezel, a nyári indulással együtt ugyanúgy rendelkezésedre fog állni, ahogyan eddig is. 

„Hozd magaddal teljes CS:GO raktárad a Counter-Strike 2-be. Nem csak megtartasz minden tárgyat, amit az évek alatt gyűjtöttél, de mindnek előnyére fog válni a Source 2 megvilágítása és anyagai. A hagyományos modellek és festések támogatása mellett minden alapfegyver magas minőségű modellre lett fejlesztve, és az egyes fegyverfestések kihasználják ezeket az új modelleket.” 

A játék hivatalos oldala máris aktív, ahol a korlátozott tesztre már lehet is jelentkezni, szóval itt nincs semmi átverés, találgatás. Bármennyire is hihetetlen, ez a valóság, a CS:Go 2012 után ezen a nyáron végre kap egy folytatást.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Imasundaj
Imasundaj
2023. márc. 24. 19:17
#4

Jó ez a sok újítás, de inkább az érdekelne, hogy az anticheat-re mekkora hangsúlyt fognak fektetni. Ez csak saját vélemény, de szerintem kezdeniük kellene valamit a sok "hacker"-el.

carrast
carrast
2023. márc. 24. 9:32
#3

nem szeretem a CS-t de ez a füst effekt és viselkedés rettenetesen tetszik!!

ZoliS
ZoliS
2023. márc. 23. 17:30
#2

Én már annak is örülnék, ha nem a játék mondaná meg, hogy melyik pályán akarok játszani. Mert hogy jelenleg CS:GO-ban hivatalos meccsekben nem lehet ugyanazon a pályán maradni... mennyire szar már xD

ZoliS
ZoliS
2023. márc. 23. 22:47

@patine  Ha elindítod a játékot és az Official matchmakingre mész, láthatod, hogy nem minden almenüben tudsz egyenként pályákat kiválasztani. Néhány játékmód esetében csak "csomagokat" választhatsz, az adott játék végén pedig szavazni lehet a következő pályáról. Szerintem ez enyhén szólva is nevetséges így 2023-ban.

patine
patine
2023. márc. 23. 13:27
#1

Egyrészről tetszik, hogy mostmár nem fog átclippelni a falakon a füst, másrészről meg így elsőre szuper gagyin néz ki, amikor átlőssz a füstön és csak egy apró ponton megszűnik. Nem vagyok füstszakértő, de szerintem ha belelőssz egy füstbe egy golyóval, az nem "lyukasztja" át. Ha gránátot dobsz, az úgy okés, de egy golyónak nem hiszem hogy ekkora impactje van a valóságban a füstre.

Másrészről meg csak egy dolgot akarok, az alap ruszki takarodjon kívül, hogy a HE gránátnak legyen több sebzése. Nem mint most hogy alattad robban és -50 hp.

thestock
thestock
2023. márc. 24. 9:56

@patine igen, de nem. A realitást mellőzi ez a jelenség, de játékmechanikailag szerintem indokolt. Ha úgy sebezne mint a valóságban, akkor a 300$-os, minden körben megvehető gránátra alapozna mindenki. Valószínűleg a fegyverek sebzése is azért ennyire különböző, mert miért kéne a pénzzel taktikázni, ha egy fejlövéstől mindenki meghalna?

Vissza az oldal tetejére