A XIII Remake botrányosan rossz lett, legalábbis a játékosok elsöprő többsége szerint nincsen semmi szeretnivaló a klasszikus cím legújabb változatában. Ha valaki mégis élvezné a Fortnite-os látványvilágot, a bugok akkor is tönkreteszik a játékélményét.

A fejlesztők mindezért közleményben kértek bocsánatot.

A Microids és a Playmagic egy Steam bejegyzésben adnak igazat a játékosoknak. Mint írják, a XIII Remake jelenlegi állapotában nem felel meg a minőségi elvárásoknak és teljesen megértik az ezzel kapcsolatos frusztrációt. A világjárványt okolják emiatt, hiszen a fejlesztési folyamatok számtalan pontján okozott problémát az otthoni munkavégzésre való átállás. Remélték, hogy az első napon kiadott javítás majd fixálni fogja ezt, de nem sikerült időben elkészülniük vele.

Biztosítanak mindenkit, hogy keményen dolgoznak a játékon, hogy kijavítsanak minden felmerülő problémát, az elkövetkezendő napokban és hetekben különböző javítások lesznek majd várhatóak. Az első javítás olyan apróságokat fog fixálni, mint az irányítás, FPS ingadozás, tárgyak ütközése, renderelés és a hangok, vagyis kb. mindenhez hozzá fog nyúlni, ami a játékost érinti. Ezen kívül már fejlesztési tervet is készítenek, hogy láthassuk milyen javítások várhatóak még.

Remélhetően heteken belül sor kerül a mesterséges intelligencia javítására is, ami miatt egyszerűen élvezhetetlen a játék. Az ellenfelek vagy nem vesznek a játékosról tudomást, vagy egyszerűen csak úgy állnak a falat bámulva, mintha a tanítónéni a sarokba állította volna őket.

A kérdés már csak az, hogy ha látható volt, hogy a játék vállalhatatlanul rossz lesz, akkor miért adták egyáltalán ki? A 40 eurós árcédula eleve valami nagy durranást kéne, hogy tartogasson, ehhez képest egy így kiadott játék nem más, mint a vásárlók bizalmával való visszaélés, amin egyáltalán nem segít egy pár soros, a pandémiára kent bocsánatkérés.

A Fortnite kinézet sem segített a játék pozitív megítélésén. Sokan hiányolják a klasszikus képregény vonalat, ami az első részt jellemezte, ez alapján pedig nehéz is ráismerni az alapokra.

Ezen viszont a fejlesztők nem kívánnak változtatni, így akinek nem tetszik az átdolgozott megjelenés, az nyugodtan elkerülheti a Remake-et, semmi jóból nem fog kimaradni, de ha mégis hajtaná a kíváncsiság, csak nézze meg a hasbeszélő előadásokkal tarkított végigjátszást.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Terror
Terror
2020. nov. 18. 17:56
#2

Nem lett volna szégyen eltolni a megjelenést, a CDPR-et sem feszítették keresztre a Cyberpunk miatt. Így viszont az is kétszer meggondolja ezek után a vásárlást, aki amúgy megvette volna.

De ennél sokkal nagyobb gond, hogy szinte száműzték az eredeti játék képregényes effektjeit, de akkor meg mi értelme van az egésznek?

peti19870621
peti19870621
2020. nov. 20. 2:36

@sutyko_hopkins Tisztára, mint s Tükörtojás helyett rántotta. Közben nem tudod megemészteni, hogy tojásból van. S mégis megeszed. HÁÁ!! Mondassuk le, a tyúkot, aki készítette.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. nov. 18. 17:15
#1

Ha szerintuk se felel meg a minoseg akkor mifaszert adtak ki?

Beprobalkoztak hatha jo lesz igy is a sok hulyenek aki megveszi?

Nanà.

Az aki kinezet miatt pattog nagyjabol egy szinten van egy meduzaval mert az nem meglepetes.

Honapok ota vannak videok es shotok.

Nem ronda amugy es marhara nem fortnite a grafika.

A kiado csuma barom, hogy igy kiadta a rajongok meg szintem mert lathattak nem olyan lesz mint a regi.

Amugy a fika aradat a kinezet miatt indult es e miatt szerintem a sok sertodott gyopar mar belekot mindenbe.

Ez igy szokott menni.

Nezzuk mar meg milyen gyoker a lost legacy ai-ja. (A tarsaink ott gugolnak az enemy elott az meg leszarja oket.)

Pedig az felszopott sony ex.

Annyi penzbol amibol 5 atlag studiot finaszirozni lehetne evekig.

Szal. ebben a tortenetben kb. mindket oldal sik hulye....

Vissza az oldal tetejére