KÉT HÉT MÚLVA A PLUTÓNÁL

Ha minden igaz, július 14-én halad át a New Horizons űrszonda a Pluto rendszerén, ehhez azonban minden idők talán legnehezebb navigációs feladatát kell teljesíteni.
Jools _
Jools _
2015. jún. 28. 8:01
Két hét múlva a Plutónál

1. oldal

Ha továbbra is minden a tervek szerint alakul, a New Horizons űrszonda július 14-én, alig több mint két hét múlva közelíti meg legjobban a Pluto és a Charon rendszerét. A Földtől jelenleg 4,9 milliárd kilométerre járó űreszköz történelmi randevú küszöbén áll, hiszen az egykor bolygóként számon tartott égitest meglátogatásával egy minden eddiginél távolibb világot fog közelről megvizsgálni az emberiség. Ehhez azonban egy nagyon piciny célpontot kell eltalálni: egy 100 x 150 kilométeres téglalapot az égen.

Ahhoz, hogy minden tervezett mérést a megfelelő minőségben lehessen elvégezni július 14-én, a New Horizonsnak ezt a téglalapot metszve kell átlépnie a törpebolygó vidékét. A rendelkezésre álló információk alapján az űreszköz egyelőre a megfelelő pályán halad, a Pluto megközelítése azonban a Naprendszeren belüli navigációs feladatok legnehezebbjei közé tartozik. A következő hét során az irányítóknak rendkívül fontos döntéseket kell meghozniuk, július 4-én nyílik ugyanis utoljára esélyük arra, hogy a szonda haladási irányán változtassanak.

Galéria megnyitása

Mivel a csillagászok csak 1930-ban fedezték fel a Plutót, 248 éves Nap körüli pályájának eddig egy csak egy kis részét nyílt lehetőségük megfigyelni. Ennek következtében teljes biztonsággal nem tudják előre jelezni, hogy egy időpillanatban az égitest hol fog tartózkodni, és mivel a szondával való kommunikáció során az üzenetek jelenleg közel 9 óra alatt teszik meg az utat oda-vissza, a közvetlen irányítás nem lehetséges.

„Minden tekintetben extrém a helyzet” – mondja Bobby Williams, a KinetX Aerospace mérnöke, a New Horizons elsődleges navigációs csapatának vezetője. Mivel a szonda sebessége közel 14 km/s, az űreszköznek körülbelül 12 500 kilométerre kell elhaladnia a Plutótól ahhoz, hogy eszközeit megfelelő pozíciókba állítva érdemi felvételeket és méréseket tudjon végezni a törpebolygóval és annak kísérőivel kapcsolatban. A helyzetet nagyban megnehezíti az is, hogy az égitest nagyon komplex pályán halad az űreszközhöz képest, hiszen a Pluto és a Charon közös tömegközéppontja a Plutón kívülre esik, vagyis a két égitest egymás körül táncolva kering a Nap körül.

Galéria megnyitása

A megközelítés után ráadásul a szondának az irányítók szándékai szerint pontosan a Pluto és a Charon árnyékában kell haladnia, hogy visszatekintve egy pillantást vethessen az égitestek légkörére, amire csak akkor van esély, ha sikerül úgy belőni a pályát, hogy a Nap a mérések idején takarásban legyen. Mivel pedig a New Horizons csak átsuhan a törpebolygó és holdjai közt, nincs lehetőség az elrontott mérések és felvételek pótlására. „Nem úgy működik a dolog, mint egy keringő szonda esetében, amelynél ha kimarad egy munkával töltött nap, azt később jó eséllyel be lehet pótolni” – mondja Williams.

A célpont minél pontosabb bemérése érdekében a szonda minden nap képeket készít a Plutóról nagy hatótávú kamerája (LORRI) segítségével. Ezek révén a navigációs csapat tagjai egyre pontosabb számításokat tudnak végezni azzal kapcsolatban, hogy az égitest a háttérben látszó csillagok alapján hol tartózkodik. Arról viszont jóval kevesebbet tudni, hogy milyen messze van a törpebolygó. „Nem lehet tudni, hogy kicsi, csak közel van, vagy nagy, de távol” – mondja Fran Bagenal, a New Horizons-projekt egyik kutatója, a Coloradói Egyetem űrfizikusa. „Ez pedig egy olyan rendkívül érdekes probléma, amellyel eddig egyetlen más bolygó esetében sem kellett megbirkózni.”

Csak a legnagyobb megközelítés előtti pár napban kerül olyan közel a szonda a Plutóhoz, hogy látni fogja az égitest állócsillaghoz képesti elmozdulását is, és ennek ismeretében fel fogja tudni mérni a törpebolygó távolságát. Ebben az időszakban azonban a mérnökök már nem fognak tudni változtatni a New Horizons pályáján, mindössze azon módosíthatnak, hogy a fedélzeten lévő tudományos műszerek mikor kezdjék meg a munkát. Vagyis ha a szonda valamivel közelebb van a vártnál a Plutóhoz, azt meg tudják oldani, hogy a rendszer néhány órával korábban, vagy egy korábbi napon végezze el a megközelítés maximumára tervezett feladatokat, késés esetén pedig a távolságnak megfelelően elhalassza ezeket.

2. oldal

„Már jelenleg is túl késő van ahhoz, hogy jelentősen megváltoztassuk a szonda pályáját” – mondja William Owen, a küldetés vezető optikai navigátora, a NASA Sugárhajtású Laboratóriumának (JPL) munkatársa. „Csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk minél pontosabban belőni a legnagyobb megközelítés idejét, és ehhez mérten módosítani a műszerek működésének időzítését.”

A helyzet annyira bonyolult, hogy a New Horizons szokatlan módon két navigációs csapattal is rendelkezik. A KinetX Aerospace munkatársai felelnek a tényleges irányításért, munkájukat azonban évek óta felügyelik és ellenőrzik egy másik tudóscsoport, a NASA JPL kutatói. Ha a két csapat valamiben nem ért egyet, végső soron a NASA dönt, hogy mi legyen a következő lépés.

Galéria megnyitása

Nem azonban a Pluto pályájának ismeretlensége az egyetlen faktor, ami megnehezíti a navigációt. Ha a rendszerben nagyobb mennyiségű por, gyűrűk, esetleg eddig ismeretlen holdak vannak, ezek veszélyeztethetik a műszerek és a szonda épségét. Eddig semmi hasonlónak nem találták nyomát a fotókon a szakértők, de ha valami ilyesmire derülne fény a következő napokban, még két lehetőségük van arra, hogy az alternatív útvonalak valamelyikére tereljék az űreszközt: június 30-án, illetve július 4-én.

Ahogy közeledik a várva várt időpont, mindenki egyre feszültebb. Ahogy Owen mondja, amikor a Voyager−1 1980-ban megközelítette a Szaturnuszt, egészen másfél héttel a randevú előttig úgy tűnt, hogy minden rendben van. A navigátorok ugyanis nem vették észre, hogy az űreszköz menet közben enyhén elfordult, és egy olyan irányba kezdett sodródni, amire nem számítottak. A szonda várható pályáját egy falra ragasztott papíron vezették napi rendszerességgel, a haladási irányt jelző pöttyök azonban rövidesen lemásztak a lapról, majd a plafon felé vették az irányt. „A pöttyök még évekig ott díszelegtek a fejünk fölött” – mondja Owen.

Galéria megnyitása
Utóbb kiderült, hogy a malőrt, a Titán gravitációja okozta, aminek hatására a szonda a Szaturnusz megkerülése helyett annak déli sarka felé kezdett haladni. Ezzel a Voyager−1 kilépett az ekliptika, vagyis a Naprendszer bolygóinak fő keringési síkjából, és véget is ért bolygóvizsgáló karrierje, holott a korábbi tervek szerint a Voyager−2-höz hasonlóan az Uránuszt és a Neptunuszt is meglátogatta volna. Az eseményt azonban így sem kellett kudarcként elkönyvelni, hiszen az űreszköz nagyon fontos adatokat gyűjtött be a Szaturnusz jeges holdjáról, amelyet azóta egyre élénkülő érdeklődés övez.

Visszatérve a New Horizonsra, az űreszköz a Plutóhoz közeledve egyre izgalmasabb felvételeket készít a törpebolygóról és annak holdjairól. A képekből persze messzemenő következtetéseket még nem szabad levonni, hiszen összetett módon feldolgozott, erősen felnagyított felvételekről van szó, amelyek a valóságban még nagyon pixelesek, de már ezek alapján is akadnak olyan felszíni jellegzetességek a Plutón, amelyek érdekeseknek ígérkeznek.

Az egyik június 25-én hajnalban, 22,9 millió kilométeres távolságból készültképről például annyi minden bizonnyal megállapítható, hogy a Charon sokkal sötétebbnek tűnik, mint a Pluto, mely utóbbi északi sarkvidékén egy fényes folt is látszik. Mivel a folt több ebben az időszakban készült felvételen is feltűnik, feltehetően nem műtermékről van szó, hanem olyasvalamiről, ami ténylegesen jelen van a törpebolygó felszínén.

Bár a folt formája a kép felbontása miatt egyelőre nem állapítható meg, annak fényessége már értékelhető adatnak számít. A világos rész nagyjából kétszer olyan fényes, mint a körülötte lévő területek. Ez önmagában még mindig kevés annak eldöntéséhez, hogy mi lehet a háttérben (friss becsapódásnyom, légköri jelenség, esetleg jég), de remélhetőleg néhány napon belül választ kapunk a kérdésre.

3. oldal

Jelen pillanatban a Pluto mindössze néhány tucat pixel széles a LORRI nevű kamera képein. Egy hét múlva azonban ez a szám megduplázódik, további öt nap múlva pedig ismét kétszeresére nő, tehát a következő napokban szédítő gyorsasággal bontakoznak ki az égitest és kísérői felszínének részletei. Sőt: immár annyira közel jár célpontjához a New Horizons, hogy a kettes számú, a látható és infravörös tartományban fotózó színes kamerája (MVIC) is működésbe lépett, amely ugyan még csak néhány pixeles felvételeken, de már színesben mutatja a Plutót és a Charont.

Galéria megnyitása

Most pedig következzen néhány szó arról, hogy mi várhatóa következő két hétben, és Pluto megközelítése után. Jelen pillanatban a legnagyobb közelséget közép-európai idő szerint július 14-én 13:49:57-re teszik a szakértők, de ahogy az előzőekben említettük, ez az időpont változhat az eljövendő napok során, hiszen senki sem tudja pontosan, hogy mekkora a távolság a szonda és a Pluto között. A New Horizons minden nappal 1,2 millió kilométerrel közelebb kerül a törpebolygóhoz, amelytől jelenleg nagyjából 19 millió kilométerre van.

Július 12-ig a LORRI minden nap fotókat készít a Pluto rendszeréről, majd elkészültük után azonnal a Földre küldi ezeket, mivel ezen felvételekre támaszkodnak a kutatók az optikai navigáció során. Mivel a Pluto és a Charon viszonylag lassan, 6,4 földi nap alatt fordulnak meg tengelyük körül, a legnagyobb közelség idején készült a felvételeken az égitestek északi féltekéje fog látszani, míg a déli féltekét alacsonyabb felbontással, 38 kilométeres feloldási határral fotózza majd le a New Horizons 3,2 nappal a közelség előtt.

További fontos információ, hogy a legnagyobb közelség idején begyűjtött tudományos adatoknak mindössze 1 százalékát sugározza vissza július 14-én a szonda. Ezek közt számos a LORRI-val készült kép is lesz, amelyeket az ezeket feldolgozó csapat minél hamarabb igyekszik elérhetővé tenni (itt). A többi adatot és képet (köztük a színes felvételeket is) azonban csak szeptemberben kezdik letölteni a szonda adattárolójából. A teljes adatmennyiség Földre sugárzása legalább 10 hetet vesz majd igénybe.

Mivel adattovábbítás közben a szonda nem tud fotókat készíteni, ahogy a New Horizons közeledik a Plutóhoz, egyre kisebb adatmennyiségeket sugároz haza és ezt is egyre ritkábban teszi, az adatok begyűjtésére koncentrálva ehelyett. Ebből az okból a Plutóval való randevú előtti utolsó képeket július 12-én továbbítja a szonda, és az ezt követő napon csak minimális adatmennyiségeket küld vissza minden műszertől, annak érdekében, hogy ha az űreszközzel valami történne a közelség ideje alatt, valamennyi információ mégiscsak eljusson a Földre.

A legnagyobb közelség körüli 24 órában egyáltalán nem lesz kapcsolat a szondával, amely ebben az időszakban, ahogy már említettük, arra koncentrál, hogy a rendelkezésére álló rövid idő alatt minél több információt begyűjtsön a törpebolygó rendszeréről. Ezt követően először július 14-én éjjel fog adatokat hazasugározni, majd a következő két napban a Földre küldi a legfontosabb tudományos adatok egy részét. Július 17−20. között újabb adatcsomagok várhatók, majd 8 hetes szünet következik, ami a Plutót illeti, hogy szeptember közepétől kezdve aztán szisztematikusan hazaküldjön minden közelség alatt összeszedett információt.

A nyolc hetes hiátus alatt a rendszer New Horizons napszélből és egyéb forrásokból származó nagyenergiájú részecskéket vizsgáló műszerei(SWAP, PEPSSI), illetve a pordetektor (SDC) sugároz haza közel élő adatokat. Olyan műszerekről van szó tehát, amelyek nem a Plutót, hanem annak környezetét, a Naprendszer ezen távoli vidékét tanulmányozzák.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

133 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Arkadas
Arkadas
2015. júl. 10. 14:48
#36

Örömmel látom, hogy nélkülem is kialakult valamiféle értelmes párbeszéd, ha a szellemi korlátaitokat nem is vagytok képesek ledobni :-)

Az igazi célom az volt, hogy gondolkodjatok el végre a világ dolgain és ne legyetek olyan hihetetlenül magabiztosak az általatok mélyen tisztelt "igazolható, tiszta tudomány" téziseiben. Bárki, bármilyen biztosnak látszó elméletében tévedhet, ahogy én is (és nem csak én!!!!) :-)

Magam is műveltem életem folyamán néhány dolgot, ahol feszegettem a ma ismert fizika határait. Építettem néhány hiper pontos mérőműszert, amivel pl. a vöröseltolódás mértéke mérhető meg, vagy egy 10 Ft-os érme nagyságú fémpogácsában meg lehet találni egyetlen db. szénatomot, vagy más fizikai mennyiségeket 10E-15 nagyságrendű felbontással meg lehet mérni. Készítettem olyan elektromechanikus szerkezetet, aminek a mozgásfüggvényei 6 dekád átfogásban 0.1% pontossággal lekövették a vezérlő elektronikus jel hullámformáját színusz, háromszög és nem tul gyors felfutású négyszögjel vezérléssel. Akinek van némi konkrét ismerete a technikai tudományok, az elektronika és a fizika határterületein, azt tudja, hogy amit most leírtam az mit is jelent, a többieknek, meg akik csak linkekből és tudományos szakcikkekből tájékozódnak, azok számára meg hiába is írom le, nem sok fogalmuk lesz e számok jelentőségéről.

Én ezeket a készülékeket saját kútfőből terveztem meg és saját kezemmel kiviteleztem, nem hallomásból ismerem őket. 6 frekvencia dekádban 0.1% pontossággal mozgatni egy lengőrendszert, az nagyjából olyan feladat, mint eltalálni a Pluto mellett egy kb. 100X150km-es felületet...

Mindezek mögöttem vannak, de mindez alapos fizikai, műszaki, tudományos technikai ismeretek és az "ellenőrzött eredményeket nyújtó tiszta tudomány" nélkül lehetetlen lett volna. Aki ezt kétségbe vonja azon nem tudok segíteni, sajnálom.

Mindezekkel a hátam mögött mégis azt mondom, megoldottam mindezt nem alacsony technológiai szinten és akkor mi van? Semmi az ég világon. Mindez hideg technika, aminek az élet lényegéhez és a valóban fontos dolgokhoz semmi köze nincs. Egy-egy ilyen kütyü elkészítésének költsége darabonként nagyjából 10-20 db. közepes családi ház árát emészti fel és egyik sem egyéb, mint rendkívül költséges játékszer, amivel a csökevényes tudatú modern ember "Istennek" képzelheti magát, ha van elég tehetsége és lehetősége saját tudásával elkészíteni ilyeneket. Gyermeteg fiatalságomban még én is azt hittem, hogy ez a "tiszta" tudomány az, aminél hitelesebb nincs és nem is létezhet. Később rájöttem, hogy mindez nemcsak bizonyos értelemben erőforrás pazarlás, hanem nem az életet szolgálja és nem az embert emeli, hanem a technikai színvonalat, ami tovább butítja szükségképpen magát az embert, hiszen egyre jobban és jobban bízik a hiper pontos és ellenőrzött kütyüiben, ahelyett hogy ostoba kütyük helyett saját tudatát tágítaná és a saját magában rejlő hihetetlen komplexitású biológiai, kozmolélektani potenciálokat fejlesztené tovább...

Pontosan e rendkívüli feladataim megoldása közben, majd anatómiát, szakrális anatómiát tanulmányozva találtam meg az alázatot az egyetemes teremtés műve iránt, illetve e technikai kutatási folyamatokban, amik maguk is teremtő folyamatok voltak az életemben - jöttem rá, hogy a teremtés lényege sokkal több, mint igazolások és matematikailag megfogható, bizonyítható tételek folyománya. Az intuíciómat gyakran csak oszcilloszkópokon megjelenő hullámformákkal tudtam igazolni kellő matemaitikai egzakt apparátus hiányában, de az elvek végül így is kiválóan működőképeseknek bizonyultak...

Ha bármilyen nehezen is, de be kellett látnom, hogy a modern tudomány főként a maga buta technokrata gőgjéből fakadó szemléletmódjából eredően rendkívül korlátolt.

Azt gondolom, én itt senkit sem próbáltam a maga gondolkodásában korlátozni, a nézetei miatt innen kiutálni, vagy hülyének beállítani. Amikor keményen fogalmaztam, akkor is megadtam az illetőnek a kellő tiszteletet és szeretetet, hogy akkor se kelljen megalázottan elkullognia - hanem szép csendben bárki kihátrálhatott - ha nem volt több vitaérve.

Azt próbálnám elérni, hogy ne az Occam-féle borotvát vegyétek elő azonnal, amikor valami szokatlanról olvastok, hanem nyitottan vizsgáljátok meg a legvadabb elképzeléseket is, mert az, aki valóban tudós ember, az legyen szó bármiről már sejti, hogy nem biztosan az az igaz, amit ő ismer és tud egy dologról. A bölcsesség ott kezdődik, amikor egyre többet tudva a világmindenség dolgairól megtanuljuk, felismerni saját tudásunk korlátait.

Közületek a bölcsebbek már pedzegetik, hogy hol érdemes keresni az igazságot... :-)

FaL
FaL
2015. júl. 14. 16:30

"Kemény tévedés technikai fejlettségben mérni a az előrelépést, miközben a technikai fejlődés csak az anyagba való bekötöttség szintmérője és nem a tudati fejlődésé. Minél jobban az anyagba ragadunk, annál kevésbé vagyunk méltóak az ember névre."

Kérlek meséld el, hogy mozgatsz meg a tudatoddal egy 1,5 tonnás betontömböt! Mert én az anyagi tudománnyal helyből le tudom neked írni hogyan és prezentálni is tudom.

A hitelességről meg annyit, hogy Te egyetlen egy itt feltett kérdésre se válaszoltál, minden kérdést, amihez valami bizonyítékot kellett volna adnod, szépen kikerültél és figyelmen kívül hagytál. Ebben a "beszélgetésben" Te abszolút hiteltelen vagy és nem több egy tévképzetes lipót-szökevénynél.

FaL
FaL
2015. júl. 7. 14:11
#35

gyerekek... 126 hozzászólást végigolvasva... ez kéééééééész!!!! :D :D :D

már a 40-50. környékén is ledobta az agyam az ékszíjat, de azután kb. minden 10. után még egyszer :D

Amit ez a forma művel....kész, ezek után még a Scientológia és Xenu is simán jobb és logikusabb mese :D

Arkadas barátom!

A hozzászólásaid, különösképpen a #86. egy olyan új gondolati síkot képviselnek, ahova a modern teoretikus és empirikus tudomány soha nem fog tudni betörni és a józan ész ekvilibriumát helyre állítani!

Van szerencsém egy hozzád egy-az-egyben hasonlító baráttal rendelkezni és félelmetes a hasonlóság! Ő is teljesen golyóálló a józan ész és a tudományos érvek ellen, mert ugye az ősi igazságot nem lehet megcáfolni holmi modern, többszörösen, egymástól függetlenül igazolt, általánosan elfogadott tudományos hazugságokkal. És különben is az ILLUMINATI!!!

Tudom, hogy erre a válaszod az lesz, hogy a személyedet próbálom sérteni és mekkora civilizálatlan trágyadarab vagyok. Tudom, az vagyok! De ettől még igazak, a rád vonatkozó dolgok :)

Kérlek menj vissza az agyagtáblákat olvasgatni és egy ilyen (valós) tudományos jellegű fórumtopikot ne mérgezzél a képzelgéseiddel!

Köszcsá!

Arkadas
Arkadas
2015. júl. 10. 15:59

"A név kötelez" szokták volt mondani, és valóban a nevednek megfelelő a megnyilatkozásod is :-)

Senkit sem szokásom az általad idézett jelzőkkel illetni. Jelen esetben is csak azt látom, hogy neved kitűnően tükrözi a tudatos-tudat, más szóval az értelem és a közötted kialakult összefüggésrendszert, hiszen elmédet magas falakkal vetted körül, nehogy a tudás beszökhessen :-)

Amúgy engem az sem zavar, ha ezzel a szinttel szabadon írogatsz gátlások nélkül, hiszen az nem engem minősít, akkor sem, ha rólam írnál...

ChoSimba
ChoSimba
2015. júl. 6. 22:36
#34

[off]Márpedig mind tévedtek szerintem. Meg is mondom miért.

Az én nézetem szerint egy igaz Isten van a Naprendszerben, az pedig maga a Nap:

Létrehozta a világosságot és a sötétséget (magfúzió)

Szétválasztotta a levegőt és a földet (szublimáció)

Elválasztotta a földet és a vizet (olvadás)

Létrehozta a bolygókat (bolygócsíra elmélet)

Létrehozta a növényeket és az állatokat (evolúció)

Létrehozta az embert.

Van pár könyv, ami ezzel foglalkozik. Van egy olyan ami kisgyerekeknek szól, úgy hívják Biblia. Van egy olyan ami felnőtteknek, annak az a neve hogy tudomány.

A hatalmas különbség a ti és az én Istenem között az, hogy én szinte minden nap látom a sajátom :)

[/off]

ChoSimba
ChoSimba
2015. júl. 7. 13:19

Szerintem Chuck Norris is :)

Warpath
Warpath
2015. júl. 6. 17:30
#33

Az üzemzavar megszűnt, szerencsére nincs meghibásodás. A legutóbbi szondával kapcsolatos hírek szerint.

ChoSimba
ChoSimba
2015. júl. 6. 16:43
#32

És hogy a cikkhez is hozzászóljunk néha :)

[Houston, we have a problem!]

Asagrim
Asagrim
2015. júl. 6. 16:46

Van egy olyan érzésem, hogy még a következő Plútóhoz küldött szondánál is még élni fog a topik ... igaz a mondás, hogy az a legrosszabb, mikor a hülyeséghez szorgalom párosul.

ChoSimba
ChoSimba
2015. júl. 6. 13:35
#31

[off]Kétrés kísérlet :)

Ez egy kicsit bonyolultabb, ennél. Nem attól lesz az interferencia ábrából sima ábra, hogy egy ember megfigyeli, mint itt egyesek ez sugallni próbálják.

A hullám attól "válik" részecskévé, hogy létezik információ arról, hogy hol is van az elektron mint részecske. Ha a hely mérés eredményét mint információt megsemmisítik, akkor ismét hullámként fog viselkedni.

Ami még érdekesebb, hogy ez akkor is működik, ha az információt az ábra kialakulása UTÁN semmisítik meg. Persze csak akkor, ha az ábra által nyújtott információ a megsemmisítésig nem kerül ki a rendszerből.

És ennek nincs köze a tudathoz, elég ha az információ bárhol létezik.[/off]

alienn
alienn
2015. júl. 6. 14:47

Persze hogy bonyolultabb, de azt gondolom ide elég most ennyi, másrészt nem vagyok nagy fizikus. Te biztos, hogy pontosabban megfogalmaztad. :)

Erről is beszélgetnék szívesen mert nagyon érdekel ez a téma is de csak mint érdekesség olvastam el ezt is és az Idő rövid történetét is.

Nagyon érdekelne, ha ugyanannak a kísérletnek az egyik résztvevője nem mér semmit így nem tud semmit, akkor ugye interferenciát lát.

Ha egy másik résztvevő belemér ebbe, akkor ő foltot. Ebben az esetben az első résztvevőnek is eltűnik az interferencia képe mert beleavatkoztak a kísérletbe a méréssel - vagyis kikényszerítették a foton pontos helyzetének információját - vagy egy időben egy ernyőt nézve láthatnak két különböző dolgot?

Valószínű a kérdés sem tökéletes, de ezt a dolgot most sajnos csak eddig értem.

Látod ezt elmagyarázhatnád nekem :)

alienn
alienn
2015. júl. 6. 12:21
#30

Végigolvastam a kommenteket, mert lassan érdekesebbek mint maga a cikk.

Sosem értettem hogy gondolja bárki is, hogy akkor lesz igaza, ha megpróbál egy másik embert negatívan feltüntetni, nevetségessé tenni olyan dolgokat állítani róla ami véletlenül sem igaz. Hogy is lehetne mikor nem ismeri a másikat?

Nem veszik észre, hogy ezzel kizárólag maguknak ártanak? Nagyon átjön ilyenkor az illető(k) tudatlansága. Többen visszakérdeznek egy-egy dologra (rakás negatív kritika mellett) de a válaszra már nem volt értelmes reakciójuk csak a kritika. Nem értem ezt a mentalitást. Harcolni értelmes érvekkel lehet. Ha állítok valamit amit a másik nem tud megcáfolni akkor tessék, valószínű nyertem. Ha sikerül mégis megcáfolni, lehet értelmesen vitatkozni tovább. Na ilyet sajnos nem látok itt. :(

Sokszor eszembe jutott olvasgatás közben, hány embert kiáltottak sarlatánnak, száműztek, vagy ítélték máglyahalálra mert többet tudott / értett mint amit az akkori korban élő emberek fel tudtak fogni. Aztán később kiderült sokuknak igaza volt...

Ebből nagyon jól látszik, minden korban mindig a legértelmesebbnek gondolta / gondolja magát az ember, talán el sem bírja képzelni, hogy létezhet olyan dolog is amiről halvány sejtése sem lehet. Meg van ragadva az emberiség ott, hogy a kor ahol épp jár az a csúcs szuper, ami ott létezik az a mindenség és fel sem merül benne, létezhet(ne) más irány (gondolati teremtés, telepátia, stb).

Bár az első példát csak Arkadastól olvastam és nagyjából meghatározni sem tudom mi az pontosan de érdekel mit takarhat. Aki most olvas engem és hasonló a nagy átlaghoz, gondolom besorolt azonnal Arkadas mellé Spongyabobot nézni... Nem zavar.

Viszont!

Ha a kétrés kísérletre gondolunk máris nem tűnik oltári nagy hülyeségnek. Azt például ki hogy magyarázza? Bizonyították. Többször. Ha tudod (megfigyelted) melyik résen ment át a foton, egy folt a végeredmény. Ha nem, interferencia.

Ott végső soron a megfigyelő tudatától függően lesz az eredmény interferenciakép vagy folt... Még így is marhaság a dolog és Spongyabob kategória? Esetleg mégis összefügghet a tudattal a teremtés? Végül is a tudatodtól függ mit fogsz látni. Tehát visszakanyarodva. Lehet tudattal teremteni?

Az az érdekes az egészben, ez nem is lehetne kérdés.

Második példával kapcsolatban valószínű mindenki hallott már olyat, hogy a sziámi ikrek de akár a közel álló emberek is megérzik, ha a másikkal történik valami. A mai kor embere ilyenkor mit tesz? Elolvasta a hírt, hátradől mosolyog egyet rajta és tévézik tovább. Hogyan is lehetne igaz egy ilyen "marhaság" itt a szuperszámítógépek korában? Erre senki nem írt még alkalmazást, a fészbukkon sincs róla szó, így nem létezhet.

Engem például nagyon érdekelne ennek a háttere. Lehet az ember csak tényleg 10%-át használja az agyának de megeshet épp azért, mert ezekből a jelenlegi élet(vitel)ünkhöz (mindennapjainkhoz) elég is ennyi és a többit más irányban kellene keresni (pl. előbbi dolgok). Erről a gondolatról megint Arkadas válasza jut eszembe.

" Az emberi génállomány döntő részének blokkolása dacára a spirituális és transzcendentális képességeinkhez szükséges szerveink ma is működőképesek, csak a genomban letiltott "firmware" hiányzik a használatukhoz."

Talán létezik néhány ember akinél működik valamilyen oknál fogva csak nem tudja nem is foglalkozik vele mert nem tudja mi az. Szívesen megnéznék egy ilyen témájú Nolan filmet.

Arkadas!

Először amikor olvastalak azt gondoltam jó SCI-FI író vagy. :)

Természetesen hiába hangzik jól amit írtál, próbáltam utána nézni pl. a Wikipédián legalább a neveknek amennyire időm engedte, mert elsőre ugye csak nem hiszünk el mindent. De az a néhány apró dolog megvan / volt, létezett / létezik.

A többit még párszor át kell olvasnom, hogy mindenkit a helyére tegyek.

Logikusnak tűnik amiket írsz, (azért csak tűnik mert nem értek hozzá így még csak vitatkozni sem tudok értelmesen) és ezeket tekintve plusz a néhány "apróságot" (helyesírás, fogalmazási stílus, kifejezőkészség, nyugalom, szeretet, magyarázatok helyessége, pontossága) azt tudom mondani le a kalappal.

Abban amit írtál van azért olyan ami nem tűnik logikusnak (250.000 év alatt fellázadtak a nehéz munka miatt - ez a mai korban egy év alatt is összejönne), de ezt a történetet még mindig hamarabb elfogadom, mint azt, hogy az ember a majomtól származik. Sőt. Nekem sokkal logikusabbnak tűnik és ahogy fent írtam is, akár meg is válaszol olyan kérdést amit az ősemberrel nem nagyon lehet magyarázni.

Aztán természetesen kérdésem még mindig lenne, de az már tényleg nem ebben a fórumban.

kiskoller
kiskoller
2015. júl. 7. 10:16

Hány százalékát látod az összes fénytípusnak?

Nem dobálózok számokkal, de látható fény elég kis hányadát teszi ki.

Érzékeled e bármilyen formában az akár gyilkos sugárzásokat is?

Igen, érzékelem. Ha nem érzékelném, nem lenne gyilkos.

El tudsz-e képzelni a mai tudomány gondolkodási síkján túli dimenziókat, mint valóságok lehetőségét, ami simán létezhet, mert sem elvetni, sem igazolni nincs módunkban a mai konkrét tudásunk alapján?

Igen, el tudok képzelni. Ahogy el tudok képzelni 100 különböző vallást, ami nem mond ellent a mai tudománynak (saját tudomásom szerint). Csak azért, mert el tudom képzelni még nem lesz egyik vagy másik igaz.

Ockham borotvájáról hallottál már? Nem hiába volt a skolasztikus filozófia legnagyobb alakja. Olvass utána.

Gondolkodtál-e már azon, hogy az érzékelési határaink is a tudatunk tágulásával együtt bővülnek?

Definiáld a tudatot, és érzékelési határt. Enélkül értelmetlen a kérdés.

Ha belegondolsz a tudomány fejlődésébe ezeket a kérdéseket a mai tudásoddal/tudásunkkal egyikünk sem képes egyértelműen megválaszolni, de az sem kizárt, hogy egy részükre már ma is van teljesen egyértelmű válasz, csak ez nem a köztudatban létezik.

De megint csak ott a kérdés: Mi alapján szűröd ki az igazat a sok hülyeség közül?

Elgondolkodtál már azon, hogy miközben a világ vezetői számodra az anyagban és a tapasztalásaidban való feltétlen hitet tanítják, addig vezető tudományos körök spirituális háttérből kinyert mágiák dátumai alapján indítják az összes űr akciót az emberiség nagyobb kalandjait, háborúit, és egyáltalában minden egyes akció mögött ott bújik meg a spirituális háttér láthatatlanul és csak bizonyos szemek számára észrevehetően?

Ez így egy elég fals kérdés. Honnan tudod, hogy így van? Miből gondolod? Mindegy, ne válaszolj, inkább vedd fel az alumíniumsapkádat.

Gondolom még nem tűnt fel az ellentmondás a nektek tanított és a valóságos világ jelenségei között, ha ennyire naívan képesek vagytok hinni a ráció és az anyagi világ mindenhatóságában. Pedig avatott szemű embernek szemet szúr, hogy a tudományban pl. a NASA működésében sehol sincs kivétel, mindenütt mágikus (többnyire feketemágiás) dátumokkal, jövendölésekkel és egyéb hivatalosan "boszorkányüldözéssel" sújtott dolgokkal operálnak, (mindez könnyen igazolódik azok számára, akik nem csukják be a szemüket és az elméjüket a felismerések előtt). Gondolom az sem tűnik fel egyikőtöknek sem, hogy minden valamirevaló tudós a hitének is köszönheti sikereit. Nem ellentmondásos mindez egy hajszálnyit?

Megint csak olyan igaznak vett kijelentésekkel dobálózol, aminek semmi alapja. Legalábbis számunkra nem prezentáltál semmi ehhez hasonlót.

A legfontosabb kérdés az, hogy mi van akkor, ha a tömeg 99.9%-a nem értelmezi helyén a történéseket és a tudomány működést és az egyetlen majdnem mindenki által habókosnak nézett valakinek van mégis igaza?

Legtöbb innováció, paradigma váltás így indul. Minden gondolatnak van egy személyhez kötött forrása. A különbség az, hogy az a habókos figura képes bizonyítékokkal, érvekkel alátámasztani a gondolatát, akkor a többség idővel elkezd hinni neki. Persze a középkorban előtte elégetjük az ipsét, de 100-200 év múlva már hiszünk neki. Ez a modern világban 10 év.

Nem jobb minden eshetőségre felkészülve megtanulni felismerni az érem 3. oldalát is?

De akkor ismerjük meg a 4., 5., 6., 7. ezredik stb stb oldalát is. Mert nem nehéz 1000 hozzád hasonló ipsét találni, mindegyik a maga verziójával.

kiskoller
kiskoller
2015. júl. 6. 12:08
#29

Az a szomorú, hogy több Arkadas féle figura van, mint gondolnánk...

  1. hozzászólásig jutottam. Kár hogy semmi tartalom nem volt bennük.

De legalább megtanultam, hogy félisten vagyok.

Ez a magyar oktatási rendszer bukása.

alienn
alienn
2015. júl. 3. 10:10
#28

Huhh, végigolvastam nagyjából a kommenteket. Én nagyon érdekesnek és elgondolkodtatónak tartom az agyagtáblás dolgokat is és azt is, hogy 4,9 milliárd kilométerre most meg kell célozni egy 100x150km-es ablakot.

Halvány lila gőzöm nincs hogy lehet meghatározni valaminek ilyen távolságból a pontos helyzetét, azt pedig végképp nem tudom milyen zsenialitás kell ahhoz, hogy valamit ide el is juttassanak pontosan.

Abban biztos vagyok, hogy a világunk jóval több a mai "csúcsszámítógépeknél" és "csúcstechnikánál". Akár példálózhatnék is miért gondolom ezt de nem fogok, mert én nem tudom még ilyen nyugodtan tűrni mikor "zsenik" osztják az észt.

Tehát a mostani ez csak egyetlen irány, de az sem biztos, hogy a jó. Lehet 100 év múlva mosolyogni fogunk azon, hogy egyáltalán kettes számrendszert használtunk a csúcskütyüinkhez, vagy elektromosságot.

Arkadas! Off a téma, privátban is szívesen beszélgetnék Veled ezekről amiket írsz.

Ha ennyire értesz ezekhez a dolgokhoz (és tételezzük most fel tényleg így is voltak / vannak) érdekelne mi a véleményed arról, hogy ha jó pár ezer éve már ilyen komoly és precízen meghatározott dolgokat véstek agyagtáblába amiket csak a mostani műszereinkkel tudunk egyáltalán meghatározni, kik voltak ezek az emberek?

"Ősemberek" nem lehettek, mert elég valószínűnek tartom, hogy az égre nézve sosem fog senki tudni röppályát számolni vagy bolygókat megfigyelni ilyen pontossággal.

Ha viszont ennyire okosak voltak hol volt a technológiájuk? Miért agyagtáblába vésték a tudásukat?

Arkadas
Arkadas
2015. júl. 6. 8:45

Lelked rajta, ha ennyire szeretsz feltűnősködni etikátlan és semmirevaló emberi stílusoddal, csak villogj vele bátran és minél gyakrabban :-(

Az, akinek vitakultúrája kimerül a negatívumokra alapozott kiszorítósdi játék folytatásában, mások lehúzásában, üres okoskodásban és minden mondatával a másikat szapulja érvek helyett, az sem a "vitapartner", sem az "ember" titulust nem igazán üti meg az emberi értékrendben.

Ha emberré szeretnél válni, rossz úton tévelyegsz. Én szóltam :-)

Tudnod kell, hogy mindezek ellenére sem neheztelek rád, bármilyen ostobán nyilvánulsz is meg rendre. Én hinni tudok abban, hogy az emberi lények legbelül többre hivatottak ennél a szellemi színvonalnál (még te is...) :-)

Lépj túl önmagadon, hiszen ide születtél, ha igaz, és nyelvünket használod, ami ennél jóval magasabb szintre kötelez.

A megelőlegezett emberséged magja iránt tisztelettel:

Arkadas

Azrael
Azrael
2015. júl. 2. 22:04
#27

Amilyen jól haladunk, lassan ez lesz az új SG.hu :D

Arkadas
Arkadas
2015. júl. 2. 7:58
#26

Van egy ősi prófécia (sok másikkal egyetemben) ami a Gagának, mint Ares hírnöke (=Pluto) jelentőségének megnövekedéséről szól a halak világhónapjának utolsó világnapjaiban. Jelenleg időnkben kb. 145 földi évünk van hátra a halak világhónapjából, mivel egy világhónap 72 földi esztendő, ennek alapján a 145 év majdnem pontosan kettő világnap, tehát igencsak a végén járunk a világhónapnak...

A prófécia szerint ebben az időben lép középpontba a Pluto valamiképpen nagy események fordulóját jelezve az emberiség történelmében. Két földi hét múlva az ember szondája mellette fog elhaladni - ez véleményem szerint több, mint szimbolikus...

Kedves Barátaim és "Ellenségeim" (sohasem tartottam titeket annak, akkor sem, amikor ki akartok közösíteni és simán lehülyéztek)!

Néhány válaszotok alapján számomra kiderült, hogy elméitek jószerével zárva vannak, még a közvetlenül az érzékelhető valóságnak is csak kis szegmensében láttok tisztán. Az elme nyitás ellen azzal tiltakoztatok, hogy farkast kiáltottatok rám, ami engem nem zavar, mert természetes emberi reakció, még ha gyarló is.

Az ide írogatók mindegyike gyakorolja az emberi értelem egyik legfontosabb csúcstermékét, a magyar nyelvet. Legyetek rá büszkék és gondoljatok szeretettel azokra, akiktől ezt a nyelvet kaptátok, mert ezzel a nyelvvel birtokotokban van a világ megértéséhez valaha alkotott legtökéletesebb kódfejtő kulcs.

Nyissátok meg elméiteket, ne nyugati iskolarendszer színvonalán, hanem a híresen egyéni magyar gondolkodás szintjén. Fogadjatok be minden információt és ne internetes linkek, hanem szívetek, lelketek szava alapján szűrjétek meg azokat. Tiszteljétek egymást és őseiteket. Ne egymás ellen támadjatok technokrata homokozók kicsiny játékporondjain, (mint pl. itt), hanem nyitott szemmel szomjasan igyátok az információkat mindent átszűrve nem csak a ráció, hanem az intuíció szűrőjén is. Ezt tudom nektek tanácsolni sok szeretettel és aggódással!

A történések már elkezdődtek, a Plutóra vonatkozó jövendölések nem hazudtak, hogy mivé lesztek ezek után, az a ti kezetekben van. A jövendölés nem azt jelenti, hogy az események elkerülhetetlenek, hanem azt, hogy ez vár ránk, de az ember önmaga fölé emelkedése árán megküzdhet bármiféle kataklizmával...

A homokozóból kiszállok, tiétek a pálya.

Szeretettel:

Arkadas

ChoSimba
ChoSimba
2015. júl. 2. 8:53

Akkor most Gaga Ares hírnöke vagy Ansaré ?

Mellesleg félreértetted a próféciát.

Nem a Plútó jelentősége fog megnövekedni, hanem Gagáé. Gondolom új albumot fog kiadni vagy ilyesmi.

:)

Warpath
Warpath
2015. jún. 30. 23:15
#25

Már a SETI is szóba került a nagy vitában. Felesleges idő,pénz és energia pocsékolás. Sokkal ésszerűbb/reálisabb/következetesebb/hitelesebb/eredményesebb az asztróbilógia. Mely például a sarkok alatti extremofilleket kutatja. Vagy a közeljövőben tervezett, gázbolygó holdak -leszálló egységgel rendelkező- ürszondákkal való vizsgálata. De itt van még a Vénusz légköre is ami tartogathat meglepetéseket biológiai szempontból. Szóval mi a fenének rádiójeleket küldözgetni ész nélkül? Értelmetlen.

huskydog17
huskydog17
2015. jún. 30. 18:23
#24

noss:

Ezen link alatt minden információt megtalálsz:

https://en.wikipedia.org/?title=New_Horizons

A haladást a Jupiternél a parittyahatással gyorsították fel.

noss
noss
2015. jún. 30. 17:15
#23

wazze ez a szonda nem tegnap indult el...

azóta nem indítottak újabbat, gyorsabbat?

egy dolog biztosan volt rá: idő. :D

lehet tudni, mivel működik, minek köszönheti a haladását?

huskydog17
huskydog17
2015. jún. 30. 17:13
#22

"Tudom, számodra nincs jelentősége a dolognak, de semmivel nincs kevesebb iskolám, alacsonyabb végzettségem, mint a tudomány bármely művelőjének, sőt egész életemben szünet nélkül tanultam"

Hűha, hogy tudsz ekkorát lódítani úgy, hogy közben nem csap pofán a billentyűzet? Értem, hogy nem vagy hajlandó elfogadni amit írtam. Amúgy az előző kommentemben én csak tényeket közöltem és egy jó-tanácsot írtam, amiket te mind támadásnak véltél. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Folyamatosan önmagaddal kerülsz ellentmondásba, már sokadszor. Amúgy az is vicces, hogy emberségről és magas műveltségről hadoválsz, miközben egy másik ember felhasználónevét még csak ki sem tudod másolni.

Légyszi linkelj már be néhány publikus és tudományosan megalapozott tanulmányt, melyek mind a te teóriáidat támasztják alá! Amíg csak egy szélhámos meséit próbálod terjeszteni, addig csak saját magad alatt vágod azt a bizonyos fát.

Arkadas
Arkadas
2015. jún. 30. 21:36

Nem illik kérdéssel válaszolni, de hadd kérdezzem meg: Szerinted normális értékrendű ember ad-e hitelt olyan ember véleményének, aki azzal kezdi a mondanivalóját, hogy valakit lejárat és lehúz? Azaz kéretlenül ítélkezik tényszerű érv helyett.

Honnan tud(hat)od, hogy a NASA-nak pl. nem fizetnek bizonyos körök, vagy nem kap utasítást bizonyos köröktől arra, hogy lejárassa és hiteltelenné tegye Z. Stichint? A NASA egy grál lovag? Biztos vagy ebben? Az én halott SETI kutató ismerősöm sorsa alapján én azért nem lennék ebben olyan biztos...

Sajnálom, ha még mindig nem érted, pedig nem látszol teljesen menthetetlennek, a nevedben is jófajta kutyát jelzel :-)

gybalazs
gybalazs
2015. jún. 30. 17:00
#21

"Éppenséggel folyamatosan teszem a dolgom és kötelességem, mert az itt fórumozók többségével szemben tudom, amit tudnom kell :-)"

Én inkább arra lennék kíváncsi hogy pontosan mi az amit teszel és mi a kötelességed. Szerintem az belátható, hogy egy ilyen mondat kevés ahhoz hogy kivívd mások tiszteletét. Remélem nem titkos dolgokról van szó.

Arkadas
Arkadas
2015. jún. 30. 19:31

Megmondom én neked, nem titok. Eddigi életem folyamán módom nyílt rádöbbenni, hogy jókor és jó helyre születtem. A világ és az ég olyan dolgokat mutatott nekem, amitől rádöbbentem, hogy magyarnak lenni minden ellenkező híresztelés ellenére nagyon jó dolog, bármennyire nehéz is.

Én ennek örülök, és a dolgom az, hogy ezt az örömöt szeretettel megosszam veletek. Még az itt halálos ellenségként rám acsargókkal is :-)

Remélem, egyszer még ők is megértik az üzeneteimet és legfőképpen azt kell felismerniük, hogy amiket leírtam, az nem őellenük, hanem őértük van, de ez még egy hosszú történet lesz...

huskydog17
huskydog17
2015. jún. 30. 15:49
#20

Kedves Arkadas!

Az általad felvázolt dolgokkal több, nagyon súlyos probléma van. Az eddigi hozzászólásaidban többször is hivatkoztál Zecharia Sitchin-re. A gond ott van, hogy az az ember egy sci-fi újságíró volt, aki a legkisebb mértékben sem vette figyelembe a valódi tudományt. Művei az áltudományos műfajt képviselik. Remélem tudod mit jelent az áltudományos kifejezés, de a biztonság kedvéért segítek:

"Áltudománynak (pszeudotudománynak) az olyan gondolatokat, eszmerendszereket, elgondolásokat nevezzük, amelyeket (mai) művelőik tudományként határoznak meg, de a tudomány fogalmának nem felelnek meg."

Röviden: szélhámosság

Te az összes kommentedben a fent megnevezett szélhámos nézeteit állítod be valódi tudománynak, ami nagyon gáz.

Példának okáért Nibiru történetét is Zecharia Sitchin találta ki mindenféle bizonyíték nélkül, de a könyvét annyira sokan vették, hogy a NASA-nak be kellett bizonyítania az igazat. Drága és precíz műszerekkel végül bebizonyították, hogy Nibiru és Nemesis NEM létezik! Nibiru-nak amúgy is 2012 végén össze kellett volna ütköznie a Földdel, ami jól láthatóan nem történt meg.

David Morrison személyesen közli veled a (számodra) rossz hírt:

https://www.youtube.com/watch?v=1TIy-t48uU0

Te nem alternatív, hanem áltudományt terjesztesz. Egy jó-tanács: Én nem erőltetném a helyedben, mert ezt sokan szélhámosságként értékelik.

Terror
Terror
2015. jún. 30. 16:35

Fejtsd már ki nekünk, hogy mégis mit tanultál és mennyi ideig, valamint mi a foglalkozásod, mert mindannyian égünk a kíváncsiságtól.

Konzi
Konzi
2015. jún. 30. 14:37
#19

Off:

Amikor a céghez kerültem, az első hetekben egy kollégával jártuk az országot és a szomszédokat is. Nem kellett fél óra ( pedig csak figyeltem, hisz újonc voltam), és már jött azzal, hogy ő szerinte Jézus magyar volt...'imádom' hallgatni az okfejtéseit. Persze bármikor lenne kérdésem, vagy olyan pont, amikor meg lehetne egy kicsit ingatni a hitében, akkor nem vesz tudomást rólam és hangosabban folytatja.

Ez a fajta eltorzulás amúgy az 50+osoknál hatványozottan előjön. Megfelelő magyarságtudattal rendelkeznek (nem mellesleg mint kiderült csak az utolsó 4 generciója született a hazában...), aminek hála bármit be tudnak magyarázni. A többi meg szabadkőműves és gyűlöljük legyen az bármi. Nyílván, csak azt is el kellene fogadni, hogy nem mindenki akarja ezt hallgatni.

Tíz évvel ezelőtt vezettem egy könyvesboltot és egy szép délelőtt bejöttek a Jehova csodálatos tanui. Nem esett le elsőre, hogy ők mit is akartak, kis naiv voltam. Elkezdtek nekem mesélni 10000 évekkel ezelőtti csatákról, ahol több 100! millió ember harcolt, meg hasonló csodákról. Tök jó volt, csak bámultam, mert nem hittem el, hogy ingyen mesedélelőtt van, aztán mutattak róla képeket is. Egy olyan könyvből, amit ők nyomtattak. De persze ez állításuk szerint több ezer éves tudás. Aztán bejött a boltba egy barátom, és miután meghallgatott egy mondatot már ütötte-rúgta is ki őket...

Attól mert valaki hisz valamiben, még nem kell ráerőltetni másokra. Ezt vallási fanatikusok művelik pro szinten és van rá példa manapság is bőven, nem kell erre a szintre süllyedni. Máskülönben miért kellene elfogadnom mások nézeteit? Mindneki máshogy látja a világot.

Ha el is fogadunk dolgokat, hogy régen minden sokkal jobb volt, mindenki sokkal okosabb volt, attól még azt is el kellene fogadni, hogy most nem. Sajnos nem tudunk időutazni.

Ha tudod, hogy te okosabb vagy mindenkinél, miért foglalkozol a csőcselékkel? Tudnod kellene, hogy úgysem éri meg, nem fognak hallgatni rád, kirekesztenek és meglincselnek, mert csak az erőszakban hisznek. Sőt az sem segít, ha kiadod az általad vélt valóságról írt könyveket, mert akkor meg likvidálnak a g@cbe. Ha meg le van írva, hogy milyen problémákkal kell megküzdeniük a mai embereknek itt a Kárpát-medencében, akkor miért nem teszel ellene ha a probléma forrását leírták évezredekkel ezelőtt. Ok-okozat alapján már rég megtalálhattad volna a megoldást rá.

Már csak azt nem értem akkor, miért erősködsz, ha nyílván tudatában vagy ezeknek az információknak. Csak azért, hogy felvágj a többiek előtt? Ez nem bölcs dolog, inkább gyerekes. Bár igaz a tudás megosztása boldoggá teszi az embert és a fejlődés egyetlen módja, de nem abban a korban élünk, amikor elhiszünk bármit. Bizonyítsd és én is agyagtábla-kutató leszek.

Arkadas
Arkadas
2015. jún. 30. 19:22

Már csak azt nem értem akkor, miért erősködsz, ha nyílván tudatában vagy ezeknek az információknak. Csak azért, hogy felvágj a többiek előtt? Ez nem bölcs dolog, inkább gyerekes. Bár igaz a tudás megosztása boldoggá teszi az embert és a fejlődés egyetlen módja, de nem abban a korban élünk, amikor elhiszünk bármit. Bizonyítsd és én is agyagtábla-kutató leszek.

Karakán szöveg, amitől kissé magamba is szálltam, mert igazad van. Bizonyítékot azok számára, akik közvetlen, kézzel fogható bizonyítékot követelnek miközben azt sem ismerik fel, ami közvetlenül a szemük előtt van, azok számára természetesen nem tudok teremteni, mert nincs olyan szájbarágós igazolás, ami őket is kielégítené. Link sincs, semmi sincs.

Én a helyedben erősen meggondolnám azt az agyagtábla kutatóságot :-) Ahhoz erős és sokat elviselő lélek kell - csak nézz körül ezen a fórumon, ahol mindenki magyarul írogat és közben a leghalványabb fingjuk sincs róla, hogy kik ők és mit kéne képviselniük.

Amúgy nem maradok adósod, leírom a megfejtés egy lehetséges menetét és akkor még agyagtábla kutatással sem kell foglalkoznod, pont ugyanoda jutsz el, mintha az agyagtáblákat kutatnád :-)

Első feladat megtanulni az emberiség ősi szimbólumainak jelentését, nyelvezetét, használatát.

Második feladat elmélyedni a csillagbölcselet összes irányzatában, mert ez alapvető a régi korok üzeneteinek megértésében. Ez eddig szerény 4-6 éves gyorstalpaló tanfolyamon elsajátítható.

Ezután, ha ezek már mennek, akkor emellé nem árt megtanulni a magyar rovást, mert az nyelvünkhöz tartalmaz értelmezési kulcsokat is.

Negyedik feladatként érdemes elmélyedni a magyar népi hagyományokban: népzenében, néptáncban, fafaragásban, népmesében, mondáinkban, szövőművészetünkben, hímzéseinkben, ősi templomaink ábrázolásaiban, festett mennyezetkazetták képiségében, székely kapuk jelképrendszerének értelmezésében és nem utolsó sorba a nyelvünkben kódolt végtelen bölcsesség megértésében.

.

Alig tíz év alatt tehetséges kezdő szintre lehet jutni mindezzel, de ettől kezdve már kezd megnyílni a világ, mint egy mesélő könyv, amiből olvasol, mintha betűkkel írták volna ami előtted van. S ha mindezt a magyar hagyományban képes vagy megérteni, akkor pont ugyanoda jutsz, ahová az agyagtáblák tanulmányozása vinne el, mert a magyar hagyomány összes területe kivétel nélkül kivételes teljességben ugyanazt a tudást őrizte meg nekünk a mai napig a lehető legteljesebb egységben, mint amit a sumerok 6-8000 éve belevéstek az agyagtábláikba. Elég autentikus forrás?

Szegény Zechaira Stichint el lehet hitelteleníteni kétes hitelű NASA hivatkozásokkal, de saját hagyományainkkal melyik egészséges érzelmű magyar ember tenne ilyet?

(...tudom majd megint jön egy csomó okoskodó a kisiskolában fejébe vert baromságokkal, de legyen az ő bajuk...)

Messzire tévedtünk Gagától, de az igazság az, hogy szívesen lenne ott a szondán az egyik szemem, hogy saját szememmel is rácsodálkozhassak, ne csak NASA-n keresztülfolyt információkon át :-)

Pandion
Pandion
2015. jún. 30. 11:55
#18

@gybalazs: Én ugyan így vagyok ezzel. Rátaláltam erre a remek cikkre, kimondott izgalommal olvastam végig, erre elkövetem azt a hibát, hogy a kommenteket is megnézem és jajj...

Tényleg csak röviden. Emberek! most komolyan belementek a játékába? Ő győz! Nézzük csak meg, e remek cikk kommentjei mikkel vannak teleirkálva? Pont ezt akartja elérni! Nehogymár adjátok alá a lovat! Azt ilyen kommenteket ignoráljátok lécci! Ezek nem ide valóak, hanem az univerzummindenigazsaga.hu-ra. Én két mondatban összefoglalom nektek azt a sok butaságot amit sok-sok komment alatt adtatok esélyt összehordani: 1. Régen minden jobb vot. 2."amit a mai "tudomány" nem ismer, mert nem észlel, és ezért tagadja a létezését" -> vagyis amit a mai tudomány nem észlel, nem ismer és nincs róla semmilyen tudományos bizonyíték, az kétségbevonhatatlanul létezik (ezt persze már sok ezer éve leírták, mert régen minden jobb volt).

Szóval kérek mindenkit tisztelettel, hogy egy tudományos és nem mellesleg szuper cikk után, tudományos igényű kommenteket írjon, és aki nem így tesz, azt ignorálja... Gondoljon mindenki arra a mondásra, hogy disznóval ne kezdj birkózni, mert te saras leszel, ő meg élvezi.

Köszönöm, szép napot.

kazsakke
kazsakke
2015. jún. 30. 13:29

:-)

gybalazs
gybalazs
2015. jún. 30. 10:41
#17

Mindig megigérem megamnak hogy nem nézem meg a fórum hozzászólásokat és ha mégis akkor nem kommentelek. Na mindegy...

lehet hogy engem is eltalál az a banhammer.

@Arkadas

Szerintem a többiek elég rosszul viszonyulnak hozzád és rossz iránybol próbálnak kapcsolatot termteni veled. Én azt látom, hogy valahol megpróbálod racionálisan, ha úgy tetszik tudományosan vizsgálni a dolgokat.

Szerintem a tudományos vizsgálat legfontosabb alapelve hogy mindent több szempontbol kell szemügyre venni.

Szóval gondolj bele a következőkbe:

Mi van ha mégis a többi embernek van igaza?

Mi van ha te vagy átverés áldozata és azok akik azt a sok mindent ki találták amit írsz csak jót röhögnek rajtad esetleg hasznot húznak a naivitásodbol mert el tudják neked adni ezt az alternatív tudást?

Az emberiség életét hogyan változtatná meg ez a tudás?

Itt gondolj bele abba hogy az általad elutasított tudomány működő eredményeket produkál és az általad említettnek semilyen gyakorlati alkalmazása nincs. Ha lenne miért nem teszik közkincsé vagy legalább te miért nem próbálsz hozzájutni? Ha már kereskedelmi forgalomban nem kapható könyvid vannak biztosan tudnál valami kütyüt is szerezni. (Amúgy az a bizonyos könyv mennyibe került?)

Kérdezd meg magadtol azt is, hogy a te életedet miben teszi jobbá teljesebbé amit tudsz?

Szereted ha flémelnek a fórumokon? Kicsinek és elveszettnek érezted magad előtte de most hogy rájöttél az igazságra többnek érezheted magad másoknál?

Csak egy másodpercre gondolj bele mi lenne ha amit hiszel arrol cáfolhatatlanul és teljes bizonyossággal kiderülne hogy hazugság.

Nem lenne jobb mégis visszatérni a társadalom többi tagja közé?

Arkadas
Arkadas
2015. jún. 30. 11:21

Ja, még egy mert azt hiszem erősen félreérthető voltam.

Nem a tudományt utasítom el (annak bizonyos szempontból egész életemben művelője voltam és vagyok), hanem a tudomány nevében áltudományoskodó hozzáállást, amikor valaki cáfolhatatlannak és megingathatatlannak hisz dolgokat, miközben a valódi tudomány rugalmas és mint Selye János nyomán írtam a legtöbbször a legkevésbé sem racionális alapokon nyugszik.

A ráció hasznos eszköz, de mankónál nem több.

Ma pedig igen sokan állítanak "megdönthetetlen" kijelentéseket, ami soha az életben egyszer sem állta ki a gyakorlat próbáját és ezekre az ál tényekre hajlamos alapozni az emberiség 95%-a.

Mostmár tényleg befejezem, mielőtt mindannyiunkat kitiltanak :-)

Szefmester
Szefmester
2015. jún. 29. 23:48
#16

Burn the Heretic!

Kill the Mutatnt!

Purge the Unclean!

Ez a három mondat jutott eszembe ahogy ezt a mardukos/nibirus baromság tzunamit olvastam.... Komolyan elszomorodtam hogy vannak emberek akik egy répa intelligenciájával rendelkezve is életképesek. :( Remélem legalább szaporodni nem tudnak...

Tényeket mítoszokkal, és mesékkel "cáfolni" eléggé .. áhh hagyjuk is... csak bannonálnak ha leírnám a véleményem.

Arkadas
Arkadas
2015. jún. 30. 7:13

Mekkora igazságod van barátom! :-)

Az intelligencia és tudás fokmérője valóban az, hogy mekkora lehúzást tudunk a vitapartner nyakába akasztani...

Igaz, hogy egyetlen érvet, gondolatot, cáfolatot sem vagy képes felhozni a vitapartnerrel szemben, de hülyézni, barmozni, leszólni, átkozódni azt kiválóan tudsz. Minő értelmi szint, csak úgy szikrázik, igazad van ez a menő...

Bravó, csak így tovább, hamar el fogsz jutni a csótány szintre, amit sajnálnék, mert minden emberi lény iránt érzek szeretetet és szánalmat! :-(

ChoSimba
ChoSimba
2015. jún. 29. 23:09
#15

[off]Miközben a kvantumfizika szerint tudatosság nélkül nem létezhet anyag

Ilyet a kvantumfizika nem mond ki. Adj forrást légyszi, ha esetleg ez valami új axióma lenne, ami felett elsiklottam az elmúlt pár évtizedben.

Az aranysüveggel kapcsolatban:

Modern csillagászok sem tudják precízebben kiszámítani azt, amit ezer évekre előre volt képes jelezni...

Ja persze, a sityóval, ami 4 év alatt már több mint 2 napot tévedett. Az 1000 év alatt az mennyi is ? 500 nap ?

"Valóban" precízebb szerkezet, mint az atomóra, amivel éppen holnap igazítanak 1mp-et...

Annyi marhaságot szedsz össze, hogy nem győzöm kommentelni :)

De legalább próbálhatnád keményebben, mert ezek túl egyszerűek..[/off]

csabi02
csabi02
2015. jún. 29. 20:26
#14

@ChoSimba

Semmi értelme ennek a kiragadós módszernek.

Nincs is értelme vitatkozni ezen,de az lehet,hogy amit gépelsz és ma alap dolognak/információnak hiszel,az 6000 év múlva nem lesz sehol,akár lesz emberiség a Földön akár nem.

ChoSimba
ChoSimba
2015. jún. 30. 10:58

[off]Rövid leszek, egyetlen egy tanács: olvasd el a sumér táblákon lévő írásokat.

Mert az írásaidból világosan látszik, hogy fingod nincs, mi van rajtuk.[/off]

Arkadas
Arkadas
2015. jún. 29. 18:52
#13

Aki netán olvasta Selye János "Álomtól a felfedezésig" című könyvét, az tudja, hogy a tudománytörténetben nem a nagy felfedezések keletkeznek dedukció és indukció útján, vagyis logikai igazolások láncolatán keresztül, hanem főként a tudomány rabszolgamunkája, a himmi-hummi igazolások, amik rengeteg tévedést rejtenek magukban, hiszen mérhetetlenül sok körülményt kell gondosan figyelni és rögzíteni a pontos eredményhez. A nagy eredményekhez, az előrelépésekhez ez nem elég, ahhoz intuíció és valamiféle transzcendentális sugallat kell, amit nem lehet levezetni az addig ismert tudás alapján és nem lehet olyan módon bizonyítani és igazolni, ahogy a materialisták próbálnak elkeseredetten kapaszkodni a megélhető, megfogható, látható és érezhető anyagi világba.

Ő mondja a világ egyik Nobel díjas tudósa, hogy a tudomány sikeres művelése főként azon múlik, hogy a tudós rendelkezik-e a szükséges transzcendentális képességekkel. Nesze neked matéria, bizonyítás, hiperdrága műszerek és egyebek...

A transzcendens képességhez pedig hit kell, amely bármire képessé tesz. Mit is jelent az, hogy transzcendens képesség, megérzés, sugallat, intuíció? Nem mást, mint azt, hogy az illető képessé válik-e összekapcsolódni a Világmindenség magasabb tudatosságához vezető morfogenetikus mezővel, amelyen minden élő információ közlekedik.

Na, ezen érdemes elgondolkodnia azoknak, akik a "mérhető, megfogható, ellenőrizhető, modellezhető, igazolható" kategóriákon túl nem ismernek el egyebet módszerként és kategóriaként.

Maga Einstein amikor megalkotta a világegyetem leíró egyenleteit, akkor még nem is sejtette, hogy azok mekkora csonkuláson esnek át a mai "tudomány" széleslátókörűségének következtében. A matematikusok bő 24-féle peremfeltétellel megoldható világmodellt lennének képesek levezetni, de ebből 18-at eleve kizárnak a vizsgálódásból, mert egy magasabb tudatosság létezése szükséges a peremfeltételek teljesüléséhez, azaz a lehetőségek 75%-át alapból kizárják se pro, se kontra irányban nem igazolható prekoncepciók alapján... Okos megoldás? Miközben a kvantumfizika szerint tudatosság nélkül nem létezhet anyag...

Azt mondom, gondolkodjunk inkább, mielőtt bárminek a létét/nem létét azonnal kimondanánk.

csabi02
csabi02
2015. jún. 29. 16:36
#12

Kár vitáznotok ezen.

Nézzük a tényeket:

Több ezer éve jobban számoltak mint ma,csillagászat épp oly fejlett vagy fejlettebb volt mint a mai (több 100 millárdos berendezések és projektek nélkül) Olyasmiket hoztak létre,írásokat rögzítettek,amik a mai napig megmaradtak.

Valami mokujin faemberhez imádkoztak közben amin ma nevetünk.

Mi van ma?

Részecske gyorsító majdnem 30km hosszú és a tudósok nem tudják mit keresnek,de dolgoznak szorgosan :)

Brutális Procik, vga-k amiről az emberek 80%-nak fingja nincs milyen komoly fejlettséget értek/nek el és ha nem látnának core die képeket,hogy egy i7 kupakja alatt mi van,akkor az is FAKE lenne,vagy Allah akarata hajtaná...

Azt ott van még felsorolhatatlanul sok tudomány-technikai ág,amik azért fejlődnek és abban az irányban,mert valakiknek az a fontos és onnan jön a számunkra elképzelhetetlenül sok milliárd €-s profit.

...és akkor abba már bele sem megyek,ami állandó vita tárgyát képezi: a naprendszerünkben/földünkön megfigyelt és bizonyított törvények,amiket rá akarnak húzni olyan dolgokra,amiről fingjuk nincs 13milliárd fényévnyire van (HA jól becsültek) és pl a vizsgált objektum 1000000x nagyobb a napunknál meg legyen 100000x forróbb,mert ezek is csak becslések stb aztán erre jönnek az elpusztult,magukba roskadt fajták, amik a holdunk méretére zsugorodtak és az anyaguk olyan sűrű,hogy itt 1x1cm es darab nyomna 1000tonnát... és ez mind becslés,ez mind kérdőjel,ez mind épp olyan hihetetlen mint,hogy idegen civilizáció létezik.

ez van ma,ebben élünk.

Arkadas
Arkadas
2015. jún. 29. 18:24

Pontosan tudják, hogy mit keresnek a részecske gyorsítóval, mert a kvantumfizikusok már rájöttek a tudatosság és az anyag összefüggéseinek egy részére, csak a valódi célt nem kötik az emberiség széles tömegeinek orrára, mert szembe megy az Univerzum összes erkölcsi alaptörvényével, a Teremtés művével...

Igazából pedig be kéne látniuk, hogy amit keresnek, azt soha nem valósíthatják meg. Ezt is megmondták már nekünk ókor előtti bölcsek sok tízezer esztendővel ezelőtt. Ők is belefutottak már hasonló tévedésekbe.

/ 2
Vissza az oldal tetejére