LÁTHATATLAN CSILLAGKERINGŐ

Ultrahideg, csak infravörös fényt kibocsátó csillagokat fedeztek fel a csillagászok, amelyek nyaktörő sebességgel keringenek egymás körül.
Jools _
Jools _
2023. jan. 19. 18:14
Láthatatlan csillagkeringő

Az extrém kettőscsillag két törpecsillagból áll, amelyek annyira hűvösek, hogy egyáltalán nem bocsátanak ki látható fényt. És olyan közel vannak egymáshoz, hogy kevesebb mint egy földi nap alatt kerülik meg a rendszer közös tömegközéppontját. Az LP 413-53AB katalógusjelű rendszert a Northwestern és a Kalforniai Egyetem kutatói azonosították, eredményeiket pedig az Amerikai Csillagászati Társaság nemrégiben tartott ülésén mutatták be.

A kutatást vezető Chih-Chun Hsu elmondása szerint eddig is tudták, hogy létezhetnek hasonló rendszerek, de mostanáig nem találtak ilyet. Az LP 413-53AB csillagai annyira közel vannak egymáshoz és annyira halványak, hogy a kutatók sokáig azt hitték, hogy egyetlen csillagról van szó. Csak az alaposabb elemzések során derült fény arra, hogy a rendszert két csillag alkotja, amelyek 20,5 óra alatt kerülik meg egymást.

Galéria megnyitása

Hsu és kollégái hawaii Keck Obszervatórium révén figyelték meg a rendszert 2022 márciusában, júliusában, októberében és decemberében. Ezen vizsgálatok nyomán derült ki, hogy mennyire változékony rendszerről van szó, amely már néhány perc elteltével is eltérő képet mutat. Adam Burgasser, egy másik résztvevő kutató elmondása szerint, mivel a legtöbb ismert kettőscsillag több éves periódussal rendelkezik, ezek esetében évekig tart, amíg modellezni tudják a pályájukat a mért adatokból. Az LP 413-53AB esetében viszont valós időben látták, ahogy a színképvonalak változnak az égitestek mozgása nyomán, ami egészen elképesztő élmény volt.

Hsu, Burgasser és kollégáik vizsgálatai alapján a két csillag közötti távolság a Föld és a Nap közötti távolság körülbelül századrésze. A szakértők feltételezik, hogy a csillagok nem ennyire közel alakultak ki egymáshoz (és eredetileg sokkal nagyobbak is voltak), de életük során egyre közelebb vándoroltak. Az LP 413-53AB rendszere a becslések szerint több milliárd éves lehet, és az egyik legrövidebb keringési idővel rendelkezik az ismert kettőscsillagok között.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2023. jan. 20. 23:08
#3

Hunspirit the new Lucsi here..

Salax
Salax
2023. jan. 20. 1:16
#2

A közlemény elég szűkszavú. Se színképtipus, se naptömeg, vagy felszini hőmérséklet. Ennyit találtam a beszámolóból. 

AAS241_PR_CHsu_final (pdf)

Irasidus
Irasidus
2023. jan. 26. 7:07

@hunspirit  - Az hogy a önkényesen, tudománytalan kategóriákat találsz ki, attól nem lesz igazad, ugye tudod? A csillagnak a definiciója nem az, hogy látható fényt sugározzon. Megjegyezném a barna törpe is csillag.

hunspirit
hunspirit
2023. jan. 19. 20:16
#1

Ránézek az égre.

Rábökök egy pontra.

Kitalálok egy meghökkentő elméletet.

Úgy igazítom a méréseket meg az elméletet hogy nagyjából fedjék egymást, a többinek az ellenkezőjét úgy sem tudják bebizonyítani.

Ha valaki beszól akkor: "Mé, te tudós vagy genyó? Figyelni kellett volna az iskolában!" felszólítással lerázom.

Felveszem a pénzt a munkámért.

Repeat.

Irasidus
Irasidus
2023. jan. 26. 7:13

@hunspirit  - Jól mondod:  te ezt csinálnád! Ami megfelelő tudás, és előképzetség nélkül természetes. De miért is kell mindenhol azt olvasnuk hogy te mennyire tanulatlan vagy?

Vissza az oldal tetejére