Ez derült ki az űrügynökség április parallaxiskísérletéből, amely során a New Horizons nagy hatótávú, teleszkópos kamerájával készített képeket két közeli csillagról, a Proxima Centauriról és a Wolf 359-ről. Ezzel egy időben ausztráliai és amerikai távcsövek is lefotózták a kérdéses égitesteket. A képpárok közül a Proxima Centaurit ábrázoló fent, a Wolf 359-et ábrázoló lejjebb látható.

Parallaxisnak a testek egymáshoz viszonyított helyzetének változását nevezzük, amikor ezeket eltérő irányokból nézzük. Ilyen, úgynevezett parallaktikus szögelmozdulás adódik abból, hogy a Föld a Nap körül kering, és az év különböző szakaszaiban máshonnan nézzük a csillagokat. Jelen esetben a kutatók azt vizsgálták, hogyan látszódnak a közeli csillagok a Földről és egy bolygónktól jelenleg 46,6 csillagászati egységre, vagyis 6,9 milliárd kilométerre, avagy 0,00074 fényévre járó űrszondáról. Ami a célpontokat illeti, a Proxima Centauri 4,2 fényévre, a Wolf 359 pedig 7,8 fényévre van a Földtől.

A kísérlet során készült képeket összevetve jól látható, hogy a két csillag egy kicsit máshol látszik az éjszakai égen a Földről, illetve az űrszondáról nézve. A többi csillag esetében ugyanakkor ezek sokkal nagyobb távolsága miatt nem figyelhető meg hasonló „vándorlás”. Ahogy a szakértők elmondták, a vizsgálat az eddigi legnagyobb távolságú parallaxisvizsgálat volt.

„Nyugodtan mondhatjuk, hogy a New Horizons már egy idegen eget kémlel, amely máshogy néz ki, mint a Földről látható égbolt” – mondta el Alan Stern, a szondaprojekt vezető kutatója. Ahogy a szakértő hozzátette, az űreszköz nagy távolsága lehetővé tette azt, amit eddig sosem próbáltak meg a kutatók: megfigyelni és demonstrálni a Földhöz legközelebbi csillagok látszólagos elmozdulását a megfigyelő helyének függvényében. A felvételek az eléréseken kívül összepárosítva háromdimenziós perspektívát is kínálnak a két csillagról. Ez a sztereoszkópos nézet és a többi fotó innen tölthető le.

Ahogy az ismeretes, a New Horizons a Pluto rendszerének vizsgálatára indult útnak, és miután 2015-ben meglátogatta a törpebolygót és holdjait, a tavalyi év elején az Arrokoth (korábbi nem hivatalos nevén Ultima Thule) nevű, szokatlan alakú aszteroidát is útba ejtette. Azóta pedig a csillagközi űr felé tart – jelenleg 50 700 kilométer per órás sebességgel száguldva.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
MrApollo
MrApollo
2020. jún. 20. 7:43
#7

Lucsi..figymá..azért remélem nem kajáltad be hogy a föld kerek...:D Micsoda maszlag az is. Még mindíg lapos! Sőt! vége van mint az Age of Empiresben, sőt lecsorog a szélén a víz:DDDDD

axe
axe
2020. jún. 19. 11:21
#6

a 2 képből viszont elég jó animációt lehet készíteni érzékeltetve milyen nagy távolságok is ezek

cheatergs
cheatergs
2020. jún. 19. 9:44
#5

Kár, h a Voyager-1 nem készíthet fotókat.

humaniod
humaniod
2020. jún. 19. 0:11
#4

Akkor aki a sztereoszkópos képeket nézi, az úgy lát, mintha 10 milliárd km-es fejméretű óriás lenne?

ZSORRO
ZSORRO
2020. jún. 19. 8:39

@humaniod  azért itt a fényképezett dolgok "kicsit" messze vannak tőlünk, ezért kell a képkészítés pontjai között a nagy távolság!

Persze lehetne kissebb távolságról is készíteni a képet, csak ugye akkor majdnem észrevehetetlen lenne az eltérés a két kép között, amit mi akik nem ezzel foglalkozunk kb észre sem vennénk! Így viszont nagyon szépen látható nekünk is!

h_gyuri
h_gyuri
2020. jún. 18. 18:54
#3

Azért az költői túlzás, hogy idegen eget lát. Ívmásodpercekben mérhető eltérés, szabad szemmel nem is lenne látható. Viszont az ötlet nagyon tetszik!

ZSORRO
ZSORRO
2020. jún. 19. 8:35

@h_gyuri  gondolom azért mondják ezt, mert a föld nem kerül oda, ahonnan a képet készítette!

Mondjuk már volt ugye olyan eszköz ami nagyon messziről készített képet, mégsem mondták rá ugyanezt...

szerintem

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. jún. 18. 18:07
#2

Ez jo. Ezzel sikeresen bebizonyitottuk hogy a vilagunk 3 dimenzios. :D

humaniod
humaniod
2020. jún. 18. 19:11

@beholdthelight  Vagy a búra több rétegű. :-)

harcoshun14
harcoshun14
2020. jún. 18. 17:31
#1

Ilyet paintben bármikor alkotok a zűrről. Nem igaz, lucskoss? :DDD

spludzs
spludzs
2020. jún. 18. 19:29

@harcoshun14 jajjj ne emlegesd az a faszt. Örülök, hogy még nem mocskolt ide a komment szekcióba mikor olvasom a cikket!

Vissza az oldal tetejére