A frissen felfedezett exobolygó a rendelkezésre álló információk alapján vagy egy szuperföld, vagyis a Földnél nagyobb kőzetbolygó, vagy egy kis méretű gázóriás. A 40 Eridani egy hármascsillag, amely mindössze 16,6 fényévre van a Földtől. A rendszer elsődleges csillaga az A jelű égitest (más néven Keid), amely a Naphoz hasonló, ám annál egy kicsit kisebb és hűvösebb. A másik két csillag, egy vörös (C) és egy fehér törpe (B) kettőscsillagot alkotva kering a Keid körül, mintegy 8000 földi év alatt kerülve meg azt.
A Keid bolygóját a Dharma bolygókeresési projekt (DPS) révén találták meg, amelynek keretében a szakértők nagyjából 150 közeli, Naphoz hasonló csillagot vizsgálnak. Míg a Kepler vagy az újonnan üzembe állt TESS fedési módszerrel kutat exobolygók után, a DPS a bolygók gravitációs hatását igyekszik kimutatni a csillagok mozgásában. Ha a csillagnak van bolygója, a rendszer tömegközéppontja eltolódik a planéta irányába, és mivel a csillag is e körül kering, mozgásában apró ingások figyelhetők meg, amelyek a színképvonalak Doppler-eltolódásában realizálódnak.
Az eltolódás mértéke függ a bolygó tömegétől és a csillag és a bolygó távolságától is, mivel azonban a tömegarányok miatt általában nagyon aprócska hatásról van szó, annak kimutatásához rendkívül precíz mérésekre van szükség. A DPS kutatói ennek megvalósítása érdekében minden egyes csillagot legalább 30 egymást követő, tiszta éjszakán figyelnek meg, majd további minimum 70 megfigyelést végeznek a következő 420 nap folyamán. Ennyi adatból pedig már lehetséges a szűk pályákon mozgó bolygók jelenlétének kimutatása.
A csillagászok találtak is egy tiszta, ismétlődő jelet a Keid körül: az információk alapján a csillag körül egy legalább 8,4 földtömegű bolygó kering, amely 42,4 földi nap alatt ér körbe pályáján. Minimális tömege alapján a planéta félúton van a Föld és a Neptunusz között, így ez alapján elég bizonytalan, hogy egy nagy kőzetbolygóról vagy egy kicsi gázóriásról lehet-e szó. Ennek eldöntéséhez ismerni kellene az égitest sűrűségét vagy átmérőjét, ami azonban a DPS méréseiből nem állapítható meg.
A NASA új exobolygóvadász űrtávcsövével viszont lehetséges, hogy igen. A TESS ugyanis fedési módszerrel kutat Naprendszeren kívüli planéták után, vagyis azok csillaguk előtti átvonulásait igyekszik elcsípni. Az átvonulás alatt mért fényingadozás nagyságából pedig többek közt a planéta átmérőjére is következtetni lehet. A jelenlegi tervek szerint a TESS idén novemberben vizsgálja meg az égbolt azon szeletét, ahol a Keid látszik, vagyis ha az űrtávcső irányából nézve a bolygó átvonul csillaga előtt, elviekben pár hónapon belül kiderülhet, hogy milyen bolygó a Vulcan a valóságban.
Ha a bolygóról kiderülne, hogy a Földhöz hasonló sűrűségű, és valóban 8,4 földtömegű, az azt jelentené, hogy átmérője nagyjából duplája saját planétánkénak, a felszíni gravitáció pedig szintén kétszerese a földinek. (Ami azért is érdekes, mert a fikcionális Vulcant szintén a földinél nagyobb gravitáció jellemzi, ezért erősebb Spock az embereknél.) Az égitest továbbá valószínűleg sokkal melegebb a Földnél, ugyanakkor feltehetően jóval idősebb is, hiszen egy 7 milliárd éves csillag körül kering.
A Star Trekes párhuzamoktól eltávolodva fontos leszögezni, hogy a jelenleg ismert adatok alapján valószínűbbnek tűnik, hogy a bolygó gázóriás. Ráadásul egyelőre az sem 100 százalékosan biztos, hogy tényleg létezik. A csillag saját forgási ideje ugyanis nagyjából 40 nap, ami gyanúsan közel áll a Keid keringési periódusához. Nem kizárható tehát, hogy a DPS nem egy bolygót, hanem a csillag saját mozgásának vagy mágneses ciklusának változásait érzékelte. De reméljük a TESS rövidesen tiszta vizet önt a pohárba.
