Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Kalypso Media megvásárolta a jogokat a Praetorianshoz és a Commandoshoz, és az utóbbi kapcsán már az is biztos, hogy Commandos 2 HD Remaster néven felújított változat érkezik január 24-én PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. Ma pedig kiderült, hogy a Kalypso Media már a jövőre is gondol, és elindult egy új Commandos fejlesztése, kifejezetten a következő generációs konzolokra és PC-re.

A játék egy egyelőre név nélküli stúdió dolgozik, amire a kiadó csak Kalypso Media Frankfurtként utal, és jelenleg még a fontosabb pozíciókat töltik fel. A vezető azonban már megvan Jürgen Reußwig képében, aki korábban a Citadels fejlesztéséért felelős Games Distillery stúdiót irányította. Mint elmondta, az új csapattal azon dolgoznak majd, hogy egy méltó utódot hozzanak el a Commandos-sorozatba, melyet kifejezetten már az új konzolokra és PC-re terveznek. Közölte, nagyon büszke arra, hogy a játéktörténelem egy ilyen ikonikus darabján dolgozhat, és várja az új és tapasztalt fejlesztők jelentkezését egyaránt.

A Kalypso Media közölte, hogy az új stúdió felállításával hosszú időre elkötelezik magukat a csúcskategóriás játékok fejlesztése mellett, és a továbbiakban is bővíteni szeretnék majd a belsős és külsős fejlesztőcsapataikat.

Ezek után nem meglepő persze, hogy az új Commandos fejlesztése még nagyon korai fázisban tart, évekig biztosan nem lehet számítani a megjelenésére, így a játékkal kapcsolatban részleteket sem közöltek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2019. dec. 12. 10:51
#1

Csak ne olyan legyen, mint a Commandos 3.

Mondjuk nekem a Commandos 2 is nagyon lebutított és egyszerű volt (szó szerint az összes ellenséget el lehetett intézni egészen pontosan kettő megismételt trükkel, amihez sosem kellett kettőnél több ember), de kizártnak tartom, hogy valaha megismételjék a Beyond the Call of Duty pályatervezési zsenialitását.

Ha már lesz belőle egy II. világháborús Shadow Tactics, akkor jók leszünk. Sőt, akkor nagyon jók leszünk! =)

Vissza az oldal tetejére