Elég ritka, hogy egy tudományos publikáció szerzői szükségesnek érzik, hogy rögtön magyarázatot is fűzzenek munkájukhoz. Az pedig még ritkább, hogy a kérdéses magyarázat háromszor hosszabb, mint maga a tanulmány. Danile Benjamin és kollégái azonban abszolút indokoltnak érezték, hogy így tegyenek, tekintve, hogy egy rendkívül könnyen félreérthető, és gyakran félre is értett témával, a tanulás genetikájával foglalkoztak.
Egymillió nebuló
A tanulmányt és a magyarázatot jegyző nemzetközi kutatócsoport tagjai öt évet töltöttek azzal, hogy olyan varianciákat azonosítsanak az emberi genomban, amelyek kapcsolatba hozhatók a formális oktatás kereteiben elvégzett iskolaévek számával. 2013-ban, 101 ezer fő genomelemzése után három ilyen génvariánst azonosítottak a szakértők. Három évvel később, több mint 300 ezer ember vizsgálata után már 71 génváltozatnál tartottak. Mostanra 1 100 000 genom vizsgálatán vannak túl, és immár 1271 olyan variánst találtak, amely összefügghet a várható legmagasabb iskolai végzettséggel, valamint több száz olyan allélt is azonosítottak, amely a matematikai képességekkel és az intelligenciateszteken elért eredményekkel hozható kapcsolatba.
Egy dolog rögtön nyilvánvaló lehet ezekből a számokból: a szakértők nem találták meg a „tanulás génjét” vagy génjeit.
Ehelyett rengeteg olyan gént azonosítottak, amely befolyással lehet arra, hogyan teljesít valaki az iskolában, és mennyi ideig folytatja tanulmányait. Az említett allélok egy jelentős része a magzati és újszülött agy fejlődését befolyásolja, hatást gyakorolva például az új idegsejtek és más agyi sejtek létrejöttére, az ezek által termelt molekulákra, a sejtek információfeldolgozási képességére és egymással való kapcsolataira.
Önmagában mindegyik génvariáns csak picinyke hatással van a végkimenetelre, tehát egyikről sem mondható el, hogy meghatározó lenne abban, meddig jut el valaki az iskolai keretek között. De első hallásra még a Benjamin és társai vizsgálata során azonosított, több mint 1200 génváltozat összesített hatása is egészen aprónak tűnik: a szakértők által az allélok jelenléte vagy hiánya alapján kreált „poligenikus pontszám” mindössze 11 százalékban képes magyarázatot adni a formális oktatásban elvégzett évek populációs szinten tapasztalt varianciájára.
Bizonytalan jóslatok
Vagyis az említett génváltozatok összessége alapján is csak nagyon pontatlanul lehet megjósolni, hogy ki lesz az, aki le sem érettségizik, és ki fog doktori fokozatot szerezni. A gyakran szidott meteorológiai előrejelzésekben a napi szinten várható hőmérsékleti határokat 95 százalékos biztonsággal képesek előre jelezni a meteorológusok. A „suligének” alapján ehhez képest alig lehet mondani valamit a tanulmányi idő várható hosszáról.
Saját műfajukban ugyanakkor ezen génvariánsok sem elhanyagolhatók, az említett 11 százalékos eredmény ugyanis teljesen versenyképes az olyan klasszikus tényezőkkel, amelyeket a társadalomtudósok használnak az tanulmányok hosszának megbecsülésére.
Vagyis a gének arányaiban nagyjából annyit mondanak el a várható legmagasabb iskolai végzettségről, mint az anyagi helyzet vagy a szülők iskolai végzettsége.
Vagyis a gének alapján való előrejelzés jelen esetben nem is olyan rossz, főleg ha összevonjuk az eddig használt tényezők alapján nyert adatokkal. „Ugyanolyan szinten tudjuk megmagyarázni az iskolai teljesítményt nyálmintákból, mint demográfiai adatokból” – mondja Benjamin. Ez pedig többek szerint is azt jelenti, hogy az oktatásfejlesztőknek ideje lenne a genetikát is bevonni a képbe, mert ha valami 11 százalékban képes megmagyarázni az iskolázottság várható szintjét, az ebben az esetben rendkívül jelentős eredmény, amit nagyon komolyan tekintetbe kell venni.
Biológiai kockázati tényezők
Ezeket az adatokat hasonlóan lehetne használni, ahogy a környezeti és demográfiai tényezőket, amelyeket már jelenleg is figyelembe vesznek az iskolákban (egyes országokban jobban, másutt kevésbé). Jelenleg is van, akinek anyagi támogatást vagy ingyenes étkezéseket biztosítunk, mondja Kathryn Asbury, a Yorki Egyetem oktatás kutatója.
Ha a gének alapján valakinél már a tanulmányok kezdete előtt megállapítható, hogy kognitív hátrányban lesz a többiekkel szemben, idejében megtehetjük azokat a lépéseket, amelyekkel enyhíthető vagy megelőzhető a lemaradás.
Ezekre a biológiai kockázati tényezőkre egy fair társadalom iskoláiban ugyanúgy reagálni kellene, ahogy mondjuk a hátrányos anyagi helyzetre, mondja Asbury.
Persze ebben az esetben felmerülhet aggodalomként az a valóban megfontolásra érdemes szempont, hogy a genetikai alapú „képességfelmérés” diszkriminációhoz, kirekesztéshez is vezethet. Ami nem is alaptalan, hiszen a genetika alapjainak lefektetői közül sokan egyben az eugenika hirdetői is voltak, akik azt szorgalmazták, hogy a véleményük szerint „alsóbbrendű” génállománnyal rendelkezőknek nem lenne szabad szaporodniuk.
A genetikai alapú felzárkóztatás még odébb van
Realisztikusan nézve sem a diszkriminációs vészharangot kongatóknak, sem a génektől az oktatási egyenlőtlenségek kiegyenlítését váróknak nincs igazuk, mondja Paige Harden, a Texasi Egyetem klinikai pszichológusa. Egyszerűen nem tartunk még ott, hogy a gének alapján olyan pontossággal meg tudjuk jósolni a várható iskolai teljesítményt, hogy az alapján érdemi döntéseket lehessen hozni mondjuk a nagyon korán elkezdett felzárkóztatásra, véli a szakértő.
Ezzel egyébként Benjamin és kollégái is egyetértenek. A dolgok aktuális állását jól tükrözi a lenti ábra, amely a legmagasabb iskolai végzettség és az azonosított génvariánsok jelenléte alapján megállapított poligenikus pontszám összefüggését mutatja. Az ábrán minden pont egy embert jelent, és ahogy látható, minden pontszám esetében óriási a variancia, ami az iskolában töltött éveket illeti.
Az átlagokat tekintve persze elmondható, hogy akinek magasabb a poligenikus pontszáma, több osztályt végzett el, de ami az egyéni sorsokat illeti, a pontszámok alapján történő előrejelzések annyira megbízhatatlanok, hogy ezek alapján felelőtlenség lenne bárkit felzárkóztatásra késztetni, vagy éppen megvonni tőle a tanulmányi segítséget, mondja Benjamin. A kutatás során ráadásul kizárólag olyanokat vizsgáltak, akik kaukázusi felmenőkkel rendelkeztek, vagyis a pontszám még pontatlanabb eredményt fog adni, ha máshonnan származók várható teljesítményéről van szó.
Benjamin továbbá úgy véli, hogy a mostani eredmény a felső határán van annak a pontosságnak, ami a genetikai adatok alapján megvalósítható. Még ha további emberek millióit vizsgálnák is meg, akkor sem tudnák sokkal megbízhatóbban megjósolni, hogyan fog valaki az iskolában teljesíteni, mint ahogy most.
Géntérkép az oktatásról
De ha egyszer nem várható, hogy akár az egyes tanulók, akár az oktatáspolitikai döntések szempontjából aktuálisan hasznosíthatók az eredmények, akkor mi értelme volt az egész vizsgálatnak? – tehetjük fel a kérdést. A válasz a gének és a környezet kapcsolatában rejlik.
„Ha 100 évvel ezelőtt valaki megcsinálta volna ugyanezt a kutatást, a végeredmény az lett volna, hogy a várható legmagasabb iskolai végzettség szempontjából a legfontosabb genetikai tényező, hogy hány X-kromoszómája van valakinek. Ugyanis mind a társadalom, mind az oktatási rendszer úgy szerveződött, hogy a nőknek sokkal nehezebb volt végzettséget szerezniük, mint a férfiaknak” – mondja Benjamin.
A most azonosított génvariánsok tehát, ha az egyénileg várható sorsokról nem is, de arról sokat elárulhatnak, hogy kiknek kedvez, és kiknek nem a jelenlegi oktatási rendszer. Azok például, akik nem nagyon tudnak tartósan nyugodtan ülni, vagy nem reagálnak jól a direkt utasításokra, biztos nem teljesítenek túl jól a jelenlegi rendszerben. A genetikai eredmények tehát arra jók lehetnek, hogy ezekre alapozva a jövőben igazságosabban, az emberi sokféleséget szem előtt tartva szerveződjön át az oktatás, véli Benjamin.
Szocioökonómia és genetika
Hogy még nyilvánvalóbb legyen, milyen jelentősége lehet az oktatás genetikájának, vegyük példaként az anyagi helyzetet. Napjainkban senki sem vitatja, hogy azok, akik tehetősebb családokból származnak, jobb eséllyel szereznek magasabb iskolai végzettséget. Ettől persze még a szegényebb családokból érkezők között is lehetnek zsenik, és a gazdagabb gyerekek között is tanulási nehézségekkel küzdők, de kétségtelen tény, hogy a szülők anyagi helyzete komoly hatással van gyerekeik jövőjére.
Az egy főre jutó jövedelem ugyanakkor mindössze a várható legmagasabb iskolai végzettségben tapasztalható varianciák 7 százalékát képes megmagyarázni, szemben a genetika 11 százalékával. Mégis gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy egy társadalomtudós a jövedelmi adatok nélkül vágjon bele az elemzésbe, még akkor is, ha nem célzottan a pénzügyi helyzet és az iskolázottság kapcsolata érdekli.
Mindezek alapján pedig valóban igazuk lehet azoknak, akik a genetikai hátteret is bevonnák a hasonló elemzésekbe. Mégpedig pontosan azzal a céllal, hogy a jövő oktatása olyan legyen, amelyben a most azonosított genetikai különbségek nem határozzák meg jobban a legmagasabb iskolai végzettséget, mint mondjuk a tanulók neme.
