Bár a Star Citizen befejezésének időpontja még mindig a távoli jövő ködébe vész, az Alpha 3.6-os frissítéssel megjelentek benne a jogrendszer alapjai.

19 új törvény érkezett, melyek lefedik az űrben elkövetett bűncselekményektől a bolygókon folytatott gyanús üzletelésekig húzódó palettát. Ha nem vesszük figyelembe a szabályokat, törvényenkívülivé válunk, és szembe kell néznünk az NPC-kből álló biztonsági erőkkel, akik megbüntethetnek, letartóztathatnak, sőt, meg is ölhetnek.

Ennek ellenére nem lehetetlen a bűnözés, még friss küldetések is várnak ránk, amik kifejezetten a szabályok áthágására buzdítanak. A különböző helyszínek és frakciók más-más törvényeket használhatnak. Ha célkeresztbe kerülünk, több lehetőségünk van: eltűnhetünk a környékről, kifizethetjük a büntetést, vagy meghekkelve a rendszert kitörölhetjük az inkriminált adatokat, mindeközben azonban más játékosok a nyomunkban járnak majd, hiszen őket az elfogásunkkal bízták meg.

Az update részeként megvehetjük szinte az összes hajót játékbeli pénzből. Közülük néhányon kicsit alakítottak, és új űrállomásokat is kaptunk. A teljes patch notes itt található.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mark29
Mark29
2019. júl. 24. 11:50
#4

Nagyrészt az tartja vissza hogy a cryengin nem erre készült igy teljessen át kell irni ahhoz hogy multiplayer alkalmas legyen amig az SSOCS nincs kész addig nem igazán tudnak halladni mert 32 GB ram sem lenne elég és a szerver sem birná a terhelést. SQ 42 szerintem nem lesz kész 1 éven belül ahogy igérik de hát ez van , aki nem akar maradni kérje vissza a pénzét és vegye meg amikor elkészül ha akarja. Én kickstarter idején fizettem be és már jobban lekötött több időre mint az elit és társai de ez persze személyfüggő. Az pedig hogy 20k$ stb. baromság, én 25$-t költöttem az egészre , kb. 3 éve lehet ingame hajókat venni recböl most pedig kreditből is , nem sokat játszottam de amit akartam meg tudtam venni 3.5-ben ha pedig ki akartam próbálni valami nagyob hajót csak kérni kellet a global chatben.

VikMorroHun
VikMorroHun
2019. júl. 26. 21:07

@Mark29  Ezzel csak az a baj, hogy kb. Alpha 3.0 óta nem adják vissza a támogatóknak a pénzt. Én még pont előtte kértem vissza, akkor még elfogadták.

m76
m76
2019. júl. 24. 7:35
#3

De hol van a Squadron 42? 7 év alatt produkáltak egy ócska tech demót ami játéktól olyan messze áll mint ide peking, és egy vaporware-t. Remélem előbb utóbb Chris Roberts torkán akad a kokain amit a tőlünk kicsalt pénzen vesz.

malibutomi
malibutomi
2019. júl. 25. 22:56

@m76 2020 beta. 

Egyebkent az  a roadmapoldalukon ott kovetheto hogy all a fejlesztese.

Ch00ler
Ch00ler
2019. júl. 23. 23:22
#2

ha ennyire zavar, akkor szerintem ne olvasd ezeket a hireket, sot, ne is foglalkozz vele :)

 

utobbi 1 evben jelentosen felgyorsult a fejlesztes, 3 havonta erkezik az uj fo verzio, szamos uj ficsorrel

az arak jelenleg a 8-20000-szeresek a dollaros arhoz kepest, szoval egy atlagos kis hajo 200-300000 aEUC-be kerul, a nagyobbak mar joval millio felett

nem egyszeru :)

Str33twise
Str33twise
2019. júl. 24. 3:47

@Ch00ler "...ha ennyire zavar, akkor szerintem ne olvasd ezeket..."

 Gondolom akkor ez ugyanúgy áll a fórumposztokra is, nemde? Vagy inkább a libsi kettősmércézés?

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. júl. 23. 21:46
#1

Igen, a bűnözés következményekkel jár(na), de ennek ellenére a készítők még mindíg nincsenek rács mögött...

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. júl. 26. 22:25

@VikMorroHun Nem-e? :))))))

Vissza az oldal tetejére