Friss képeket és információkat adott ki a Bandai Namco a Dark Souls-hangulatú akció-JRPG Code Veinhez, melyben halhatatlan katonaként próbáljuk visszaszerezni emlékeinket, és megtalálni a kiutat a lakosság nagy részét elpusztító szörnyű katasztrófa, a Thorns of Judgement után maradt őrült világból.
Új karakterként Emily Sue-t ismerhetjük meg, aki egy paramilitáris magánszervezet tagja, és kísérleteket végeztek rajta. Társa, a szintén most felfedett, és ugyancsak a kegyetlen Mido kísérleteinek alávetett Yakumo nagyon közel áll hozzá, de a kataklizma során elvesztették egymást szem elől. Yakumo elindul, hogy megkeresse Emily-t.
Bemutatták a játék egyik dungeonjét, a City of Fire-t is, ami valóban szó szerint tűzben úszó helyszín lesz. Falai között a katasztrófa maradványai hálóznak be mindent, így nagyon óvatosnak kell majd lennünk, annál is inkább, mert a Successor of the Claw nevű, maszkkal takart arcú, félelmetes teremtmény is ránk vadászik majd. Lángoló kardja, karmai és két farka mind halálos fegyverek, ha a közelébe kerülünk, csak egy hajszálon függ majd az életünk, nem véletlenül az egyik főellenfél a játékban.
A Code Vein idén jelenik meg PS4-re, Xbox One-ra és PC-re.






























