A két évvel ezelőtt bejelentett The Elder Scrolls VI-ról nem sokat tudunk. Annyi biztos, hogy készül és rajta van a Bethesda az ügyön, de ennyivel be is kell érnünk a hivatalos magyarázatot.
Pletykák korábban is voltak a játékkal kapcsolatban, most viszont talán egy kicsit többet is megtudhatunk, mert egész érdekes szivárgás került ki az Elder Scrolls játékok Fandom oldalára, amit Throwaway13579 osztott meg. Állítása szerint már korábban is voltak megbízható szivárgásai, de ahogy akkor, most se fogja elárulni a forrását. Annyit viszont elmondott, hogy a karanténszituáció miatt jutott hozzá ezekhez az otthonában.
A TES VI jó eséllyel a Redfall alcímet fogja kapni és High Rock, illetve Hammerfell területein fog játszódni, hat évvel a Skyrim után. Míg előbbi helyszínen nem lesz túl stabil a politikai állapot, addig Hammerfell viszonylagos nyugalmi helyzet van. A kisebb régiók viszont könnyedén összetűzésbe kerülhetnek és a Bethesda célja az elmondása szerint, hogy hatalmas, epikus csatajelenetek zajlódjanak le, ahol akár százak csapnak össze.
Az Orkok például egy jelentben hatalmas sereggel fogják megtámadni a hegyről lefele menet Jehanna városát. Ez körülbelül 10 nagyobb csata lehet a Skyrim féle Whiterun ostromnál. A játékosoknak lehetőségük lesz hajózni. Több különböző vízi járművet lehet majd megvásárolni néhány személyre szabási lehetőséggel, ezek NPC-kel lesznek feltöltve és a Fallout 4-hez hasonlóan lehet majd utasításokat adni nekik.
Az információi alapján Daggerfall lesz a legnagyobb város, amit a Bethesda valaha épített. A fejlesztők a CD Projekt Red-től lestek el trükköket, hogyan kell élő és nyüzsgő városokat készíteni. A megjelenési dátum szerinte 2024 vége és egy DLC lesz hozzá, ami a hajózással lesz kapcsolatos.






























