A Star Wars filmek a The Rise of Skywalker óta pihenőn vannak. A Disney birodalom olyan szinten értéktelenítette el a fő irányvonalat adó mozifilmeket, hogy muszáj volt a tervben lévő produkciókat is törölniük, hogy rehabilitálják a mozis univerzumot. 

Természetesen a Star Wars-t nem engedték el, így sorozatok, képregények és játékok képében tovább bővült a világ, több olyan produkciót is letettek az asztalra, ami az egyszeri nézők mellett a hardcore rajongóknak is tetszett. Itt is voltak persze vegyes fogadtatásban részesülő művek, mint amilyen az Obi-Wan Kenobi-sorozat is volt, másrészről viszont megszületett az Andor, ami felvillanó fénykard nélkül volt képes annyi Star Wars hangulatot átadni, mint amit a három új mozifilmnek összesen nem sikerült. 

Reméljük az utóbbi, vagyis az ésszerű és jól vezetett Star Wars sztorit hozza majd el az Ahsoka, aminek az új trailere már meg is érkezett. 

Az új sorozatot Jon Favreau és Dave Filoni készíti, így a két, a Star Warst töviről hegyire jártas alkotópáros szinte biztos garancia arra, hogy nem fogja magát kigáncsolni az Ahsoka, tekintve, hogy már a karaktert is ők találták ki annak idején a Clone Wars sorozathoz.  

Külön jó hír, hogy a Rebels-ben már feltűnt híres Thrawn admirális is visszatér. Timothy Zahn karakterét a Disney még a felvásárlás idejében kiírta a Star Wars fővonalából, ám Filoni-ék sikeresen visszahozták őt a világba. A Rebels főellenfele pedig Ahsoka nemezise is, akit Lars Mikkelsen fog alakítani. 

Visszatérve a filmekre. A Kathleen Kennedy által vezetett Star Wars univerzum három filmmel bővül.  Az egyik film elképesztően izgalmas koncepcióval rendelkezik, ezt pedig a James Mangold, az Indiana Jones film rendezője viheti majd a vásznakra.

A történet 25 000 évvel játszódik majd korábban, mint bármelyik korábbi film, és az első jedik történetét fogja bemutatni.

Külön megemlítették, hogy ez bőven az Old Republic korszak előtt fog játszódni. Ez utóbbi azért is fontos, mert bár már több utalás is volt már rá, kezdetben a legendák kategóriába sorolta a Disney Darth Revan korszakát. Az új bejelentés viszont külön megemlítette, hogy ez az időszak már hivatalosan is a fővonal része.  

Kronológiailag a következő film a korábban már említett Dave Filoni neve alatt készül. Az ő feladata lesz, hogy átvezesse a nézőket az új az Ébredő Erő előtti időszakra, így próbálva elegyengetni a szálakat, amit a kusza és logikátlan film okozott. 

Végül pedig előrébb is ugrunk az időben, visszatér Rey szerepében Daisy Ridley is. Nagyjából 15 évvel fog játszódni azután, hogy az Exogol bolygón legyőzték Darth Sidioust, és vélhetően a jedi rend felélesztése lesz a feladata. A filmet Sharmeen Obaid-Chinoy fogja rendezni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Sinesol
Sinesol
2023. ápr. 14. 22:38
#11

Csak tudnám minek, az utóbbi pár film is botrányosan sz.r volt.

Bihus
Bihus
2023. ápr. 12. 23:16
#10

Én csak azt nem értem, hogy ha kihajigáltak minden régi regényt és játékot, mondván, hogy az nem a kánon része, akkor mit akarnak Thrawn admirálissal. A csávó éppen a könyvben megírt 7-8-9. rész főgonosza volt, és így utólag abból a forgatókönyből kb. ezerszer jobb filmeket lehetett volna rendezni, mint a végül elkészült katyvaszból. Csubi bolygója, a noghrik, Mara Jade, stb.

Han Solo könyvekből is voltak kurvajók, pl. mikor a csávó valami nagy hangárba berepült egy kis résen egy lopott Tie fighterrel, és ott körözött, mert nem lehetett leszállni a kiömlött üzemanyag miatt. Ebben az egy mondatban több ötlet van sztem, mint az új részekben.

És ugyanígy az Old Republic játékok is, most akkor megtagadjuk, vagy nem?

Nekem egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy miért nincs a Disneynél senkinek minimális esze sem. Ezekről a filmekről beszél több, mint 40 éve mindenki. Itt olyan rajongói elvárások vannak, hogy nem hogy pofánköpni nem lett volna szabad minket, hanem a legjobb rendezőnek is zabszemmel a seggében kellett volna nekiállni a 7. résznek, hogy kiszolgáljon minket, és még 40 évig dőljön a lóvé. Hogy elvigyük a barátnőnket, családunkat, haverokat, és őket is megtérítsük. Szerintetek ezekre a szarokra eljön velem az asszony megnézni? :) Még én magam sem moziban néztem meg a 9. részt.

Ez így az aranytojást tojó tyúk levágása. Képtelen vagyok elhinni, hogy bármiféle ideológiának beáldozza ezt egy kicsit is profi cég. Egyszerűen nem értem, nincs más magyarázat, csak hogy segghülyék.

chihuahua011
chihuahua011
2023. ápr. 11. 10:47
#9

Arra kíváncsi lennék, hogy a 25 000 évvel a múltban játszódó történetet a már (ugyancsak) adott képregényekből, novellákból szedik vagy megint megpróbálnak "egyedit" játszani. Mert van source material még abból az időszakból is csak be kéne építeni. Az elszomorító csak az, hogy bármi nemű sw hír érkezik már most félek tőle. De az legalább egy jó pont hogy kezdik bevonni végre valahára az old republic meg Revan vonalát. Bár az az egy jó pont is kiugrik az ablakon ha azt is szerte fasza széjel herélik mint azt az eddigi sw média mutatja.

pepeno1
pepeno1
2023. ápr. 12. 13:37

@chihuahua011 igen, ami eddig kánon volt, az megy a legendáriumba, és majd írnak új, "szép és jó" kánon. Nem igazán tetszik ez az irányzat. Ahelyett, hogy felemelnének a kánonba pár legendák közés sorolt történetet, inkább mindent kukáznak, csak nehogy másnak legyen igaza.

humaniod
humaniod
2023. ápr. 11. 10:37
#8

Helyesen: AHSOKA (nem Ashoka)

Bihus
Bihus
2023. ápr. 12. 23:25

@humaniod mongya a humaniod.

Gólyatöcs
Gólyatöcs
2023. ápr. 10. 14:24
#7

Adva volt egy franchise, aminek sokmilliós rajogótábora volt az egész fiataloktól az 50-es korosztályig bezárólag. Hihetetlen potenciál.

Mindössze annyit kellett volna csinálni, hogy kiszolgálják ennek a tömegnek az igényét. A rendelkezésre álló végtelen budgetből már csak egy jó írót kellett volna találni. Sőt, még azt se, mert rengeteg jobbnál-jobb rajongói írás létezik, csak válogatni kellett volna belőle.

Helyette érzékenyítés, woke propaganda, karizmát nélkülöző hősök, semmire nem jó töltelék karakterek behozása, bugyuta sztorival nyakonöntve lett az irány.
És amikor az első film után jött a rengeteg negatív kritika, akkor ahelyett, hogy hallgattak volna rá, inkább tovább tolták fullba a kretént.
Nem csoda, hogy a többmilliós rajongótábor hihetetlen sebességgel párolgott el.

A Rouge One volt az egyetlen értékelhető film azóta. Amolyan kötelező darab, jó-jó, de semmi extra.

A Mandó egy jó road-movie, szerethető karakterekkel, de nincs a sztoriban annyi, hogy sokáig lehessen még tolni. A fanservice idáig a felszínen tartotta, de most már valami történet is kellene. Kezd ellaposodni, lassan ennyi volt.

Az O-W.K. meg a Boba a kényszer szülte, nem kaptak rendesen megírt sztorit. Harmatos, különösen a Mandó után.

Az Andor egy jó sorozat lett, jó szereplők, normális sztori. Viszont semmi köze a Star Wars világhoz. Ha nem lett volna direkt megemlítve akkor bármilyen random vagy önálló sci-finek elment volna, és még a SW plagizálás se merült volna fel.

Itt tartunk most.
Az Ashokába tuti belenézek majd, meglátjuk, a lepényhal meg utoljára.
Kathleen Kennedyt meg rúgják már ki végre, Daisy Ridleyt meg többé ne engedjék SW film közelébe.

pepeno1
pepeno1
2023. ápr. 12. 14:41

@humaniod USÁ-ból max Alaszkába deportálják őket. Amúgy Gina Carrano semmi olyan durvaságot nem tett, ami miatt bannolni kellett volna. Ha ugyanazt a képet Ben Sapiro tette volna ki, akkor még meg is sajnálták volna. Ennyi az amcsi szólásszabadságról. Rosszabb, mint ami a komcsi érában volt.

solenbt
solenbt
2023. ápr. 10. 14:14
#6

Ez a plakát többet ér mint az összes SW film együtt amit az elmúlt 25 évben összehoztak.

j.panzer
j.panzer
2023. ápr. 9. 22:49
#5

"A Disney birodalom olyan szinten értéktelenítette el a fő irányvonalat adó mozifilmeket, hogy muszáj volt a tervben lévő produkciókat is törölniük, hogy rehabilitálják a mozis univerzumot."

Végre valaki kimondja, amit ki kell mondani. Kár, hogy nem akkor lett kimondva, mikor kellett volna. De persze jobb későn, mint soha. Gyalázat volt az Episod VII., VIII., IX.

https://www.oldtech.hu/

Terror
Terror
2023. ápr. 9. 19:36
#4

És így jutottunk el a világ legértékesebb brandjétől a "ki a faszt érdekel"-ig.

pepeno1
pepeno1
2023. ápr. 12. 13:34

@peti19870621 eddigi legjobb hozzászólásod...bármihez is. ;)

Ashtm
Ashtm
2023. ápr. 9. 19:13
#3

"A Kathleen Kennedy által vezetett Star Wars univerzum..."

Miért kap el még most is a hányinger, amikor ilyesmit olvasok?

Nem úgy volt, hogy ezt a semmihez sem értő tehenet kirúgják?

peti19870621
peti19870621
2023. ápr. 9. 23:15

@Ashtm  - Túl nagy a tőgye, azéé.. - A Vágóhíd nem opció?

carrast
carrast
2023. ápr. 9. 17:29
#2

az újak közül a rogue one volt az andor tetszett nagyon, még a mando úgy ahogy de a többi az lófütty az eredetihez képest

hunspirit
hunspirit
2023. ápr. 9. 16:47
#1

Jók lesznek ezek a filmek ... elrettentő példának!

peti19870621
peti19870621
2023. ápr. 9. 23:13

@marc23  Csak a producer hozzá nem értése vágja halomra a tüzelőnek is nehezen nevezhető rohadtul nedves fát.. - Aki úgy vet, úgy is arat.

Vissza az oldal tetejére