A Kína és az Egyesült Államok között dúló kereskedelmi háború egyre több céget mozgat meg, és nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint véve is. Több amerikai nagyvállalat is úgy döntött az utóbbi időben, hogy inkább másik országba viszi a gyártását, és ezúttal arról számolhatunk be, hogy a Fitbit is hasonlóképpen járhat el.

A Fitbit egykor piacvezető szerepet töltött be a viselhető kiegészítők piacán, és bár mostanra a forgalma valamelyest visszaesett, az IDC kimutatásai alapján, valamint a vállalat saját bevallása szerint is több millió okosórát és fitneszpántot szállít le negyedévről negyedévre. Az éves forgalma meghaladja az egy milliárd dollárt, a hazai értékesítése pedig kiemelkedő. De, mint sok más nagy amerikai vállalat, a Fitbit sem a hazájában, hanem elsősorban Kínában gyártatja a termékeit. Viszont amióta felmerült, hogy az USA extra terheket vet ki azokra az elektronikai eszközökre, amelyek Kínából érkeznek az Egyesült Államokba, azóta szinte sorra jelentik be a közvetlenül érintett cégek, hogy inkább elhagyják az ingoványos területet, és a Fitbit is így tesz.

Galéria megnyitása

Még nincs bevezetve az elektronikai termékekre a tervezett védővám, de Donald Trump azt tervezi, hogy 2020-ban már kiveti ezt, és könyörtelenül alkalmazni is fogja. Már amennyiben nem sikerül megegyezni Kínával. A két fél gyakorlatilag folyamatosan azon dolgozik, hogy a lehető legjobb megállapodást hozza össze a saját szempontjából, és bár szép lassan közelednek az álláspontok, nagyon nehéz azt megjósolni, hogy mikor jöhet létre az egyezség. Trump korábban arról beszélt, hogy nem szeretne a megállapodás gyors létrehozásával kampányolni, mindent feltesz arra, hogy a lehető legjobb egyezséget hozza össze, és azt sem bánja, ha ez évekbe telik.

A Fitbit hivatalos közleményéből az derült ki, hogy a vállalat már 2018 óta latolgatja, hogy milyen lehetőségei vannak Kínán kívül. És minden jel szerint már döntött is, hogy merre veszi az irányt, ugyanis 2020 januárjától nem Kínában tervezi állítaná elő a termékeit. Az pontosan nem derült ki, hogy hova viszi a fitneszkiegészítők, okosórák és más eszközök gyártását a cég, de tekintve, hogy a legtöbb amerikai vállalat maradt Ázsiában, csak egy közeli országba helyezte át a székhelyét, így valószínűleg a Fitbit is ezt az utat járhatja. Vietnam és Indonézia közkedvelt helyé vált a gyártók számára, de vannak más opciók is.

Galéria megnyitása

A továbbiakban egyéb információkat is megoszt majd a nagyközönséggel a Fitbit a költözése kapcsán. Előre láthatólag a mélyebb részletekre a harmadik negyedéves eredményekről való beszámolással együtt fog kitérni. Ennek pedig egyértelműen az az oka, hogy a vállalat első kézből szeretné tájékoztatni a befektetőket a terveivel kapcsolatosan.

A Fitbit minden bizonnyal nem az utolsó, aki otthagyja Kínát a nehéz helyzetben, az utóbbi időben olyan vállalatok jelezték, hogy elviszik részben vagy teljes egészében a gyártást Kínából, mint az ASUS vagy az Apple. De azért azt is meg kell említeni, hogy nem menekül mindenki fejvesztve, az Intel és az LG például erősítette a kínai gyártását az elmúlt időszakban. Kína továbbra is számos helyzetben nyújt ideális helyet a vállalatóriások számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KnifeSGS
KnifeSGS
2019. okt. 16. 8:22
#3

Csakis a várható vámok miatt mennek el a cégek... biztos nem azért mert egyre drágább a gyártás kínában az emelkedő fizetések és balhék miatt. Meg hogy kína technológiája túl fejlett és túl sok lett a szakember, akik először csak másoltak, aztán elkezdtek saját ötleteik lenni. Át kell bizony vinni Indiába, Vietnámba ahol még szabadabban kizsákmányolhatják a dolgozókat... És mindjárt elkezdem sajnálni ezeket a költözőket... Nehéz magasan tartani a profitot.

axe
axe
2019. okt. 16. 13:52

@KnifeSGS  lassan jobban keresnek a szalagmunkások kínában mint a csöves összeszerelőországban (Mo.), szerinted miért jött ide a Mercedes, Audi, BMW, Samsung? mert filléreket kell fizetni a biorobotoknak, jó a fizetés, csak a német hetente kap annyit mint itt havonta

j4ni
j4ni
2019. okt. 15. 20:51
#2

Az lehet, hogy ők Kínában befejezik a saját kütyüik gyártását, de kérdés, hogy a kínai gyártó befejezi-e a Fitbit kütyük gyártását, vagy pedig szépen saját márkanév alatt nyomatják őket tovább? Ezek persze majd Alin, Gearbesten stb szépen eljutnak hozzánk :)

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. okt. 15. 21:17

@j4ni Szeretettel várom a Fotbot Plasmic órát gírbeszten 22 dolcsiért...

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 15. 17:51
#1

Egy random noname cég otthagyja Kínát, hát ne mis tudom hogy fogják tudni feldolgozni :) de legalább megkapja az 5perc hírnevet ez a cég is.

axe
axe
2019. okt. 16. 0:09

@PARASZT  "más kérdés, hogy mennyi forgalma van, nem a bevétel mennyiségétől lesz valaminek neve." a bevétel az eladott cuccokból származik, ami az eladás mennyiségétől függ, ami az emberek tetszésétől a termék megbízhatóságából, vagy valamiből származik amiért az emberek megveszik, és mivel ha nagy a bevétel az azt jelenti sokan veszik, ami magában ismertséget hoz

Vissza az oldal tetejére