KIDERÜLT, PONTOSAN MILYEN SSD-K LESZNEK JÓK A PS5-BE

Elindult az új rendszerfrissítés bétatesztje is, ami már lehetővé teszi a bővítő SSD hozzáadását, de a dolog nem egyszerű.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2021. júl. 31. 16:11
Kiderült, pontosan milyen SSD-k lesznek jók a PS5-be

Mint azt mostanra már bizonyára mindenki tudja, a PS5 a beépített SSD mellett rendelkezik egy különálló M.2-es foglalattal is, ahová a felhasználó helyezhet majd be egy bővítésre szánt SSD-t. Míg a Microsoft azt a megoldást választotta, hogy a Seagate-tel közösen egy saját, kvázi bővítőkártyaként érkező SSD-t használ, amit csak be kell csúsztatni az Xbox Series-konzolok hátuljába, addig a Sony egy kicsit megbonyolította a saját helyzetét azzal, hogy lehetővé teszi a piacon elérhető SSD-k használatát is.

Ez persze annyiból jobb lehet a felhasználóknak, hogy vélhetően olcsóbban tudnak majd tárhelyet bővíteni, azonban a dolog elég sok tesztelést igényelt a Sony részéről, a felhasználók részéről pedig egy kis odafigyelésre van szükség a vásárláskor és a beszereléskor. Ezen persze segíthet, hogy hamarosan valószínűleg a legtöbb gyártó fel fogja tüntetni, hogy melyik SSD-i lesznek jók a konzolhoz, így a választás leegyszerűsödik.

A két legfontosabb dolog természetesen az, hogy a meghajtó teljesítse a sebességgel kapcsolatos követelményeket, és persze fizikailag beférjen a konzolba. Most egy táblázatban foglaljuk össze, mire kell készülni a Sony hivatalos adatai szerint: 

InterfészPCIe Gen 4.0 (x4) M.2 NVMe SSD
Tárhely250GB, 500GB, 1TB, 2TB, 4TB
HűtőbordaMindenképp szükséges
Szekvenciális olvasásLegalább 5500MB/s ajánlott
Szabvány2230, 2242, 2260, 2280, 2210
Maximális méret hűtőbordával együtt110 x 25 x 11,25 mm
Hűtőborda max. magassága az SSD alatt2,45 mm
Hűtőborda max. magassága az SSD fölött8 mm

A dologban több érdekesség is akad. A Sony korábban azt kommunikálta, hogy az utólagosan beszerelt SSD-nek gyorsabbnak kell majd lennie 5500MB/s-nél, most azonban a hivatalos szövegben már úgy fogalmaznak, hogy legalább ez a sebesség "ajánlott", ami így egy kicsit furcsa. 

Ezen kívül fontos rátérni, hogy a Sony szerint kötelező a hűtőborda, vagy bármilyen más hűtőegység megléte. Ez lehet gyári, vagy utólag, a felhasználó által felszerelt is, a lényeg  az, hogy legyen, és a fenti adatok alapján férjen el a bővítésre szánt helyen. Ez persze több olyan meghajtót is kizár, amik ennél nagyobb hűtőbordával érkeznek gyárilag (vagy le kell cseréljük azt).

A Sony hivatalos beszerelési útmutatót is közölt, amiben olyan dolgokat ajánlanak, mint egy jól megvilágított szoba, egy csillagcsavarhúzó, és egy zseblámpa. Ezzel nem fárasztanánk senkit, a dolog annyiból áll, hogy el kell távolítani a fedlapot, kicsavarni egy csavart, betenni az SSD-t, majd visszacsavarozni és visszatenni a fedlapot, tehát nem agysebészetről beszélünk.

Ezek alapján jelenleg a következők SSD-k tűnnek mindenképpen megfelelőnek a PS5-höz a Digital Foundry tapasztalatai alapján. Fontos a fentiek alapján újra megjegyezni, hogy vagy a hűtőbordával szerelt verziókat érdemes venni, vagy amelyikből ilyen nem elérhető, ott gondoskodnunk kell erről utólag.

  • Seagate Firecuda 530
  • Patriot Viper VP4300
  • Samsung 980 Pro
  • Sabrent Rocket 4 Plus
  • Corsair MP600 Pro (ezen cserélni kell a bordát alacsonyabbra)
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

29 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2021. okt. 20. 11:02
#4

Egy pillanatra álljunk már meg. 5500MB/s olvasás minimum? Ez valami totális félreértés. Mb/s-ben még hihető.

ZephyrDavid
ZephyrDavid
2021. aug. 1. 6:53
#3

Ugyebár ez nem mai hír. 

De pofátlan mód az akciós ssd-kről már le is vettétek az akciót. Pont nézegettem az árakat már 2. napja. De lehetett gondolni hogy kaptok a lehetőségen ?

ZoliS
ZoliS
2021. júl. 31. 17:26
#2

Kicsit OFF, de még mindig meglepődök rajta, hogy egy 700 ezer forintos PC hardvert konzolba megkapnak az emberek 150K-ért. Nem kicsit elvan szállva a PC piac és ez nem a COVID-nak köszönhető. Remélem lesz pár antitröszt-vizsgálat, meg miegyéb...

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. aug. 1. 19:24

@developer LMAO, inkább ne írj semit, mert csak magadt égeted le, meg a matektanáraidat föleg, bár kb. ez a mai oktatás szinvonala jah.

Adzo82
Adzo82
2021. júl. 31. 17:08
#1

Akkor várható, hogy ezek a meghajtók is elérhetetlenek lesznek egy ídő után hála a nyerészkedőknek? De olyan jópofa ez a "tudom, hogy kevés lesz a tárhely, tudom, hogy egy vagyont rá kell még költeni, és azután még szerelgesse a paraszt hátha elront valamit, ja és a hűtést is meg kéne oldani hlyegyerek XD" dolog. Már látom: Konzol tisztítás 5000 ft + bővítőkártya behejezés 3500 ft. "Hát valamivel ki kell szolgálni ezt az iparágat is" (mondván a sonynál). Hát az agyamnak kéne egy hűtés most...

Enno
Enno
2021. aug. 1. 11:13

@sutyko_hopkins Nem akarják lehúzni őket, meg elégszenek az ilyen nagy majmokkal mint te

Vissza az oldal tetejére