MIT LEHET KIHOZNI 10 SORNYI BASIC PROGRAMKÓDBÓL?

Are you ready? 2022. március 26-án zárult a nevezés a mind népszerűbb  Basic10Liner azaz 10 soros Basic programozó bajnokságra. Tavaly 146 mű indult, a mezőny nemzetközi.
HaverLaci
HaverLaci
2022. ápr. 1. 13:28
Mit lehet kihozni 10 sornyi BASIC programkódból?

Gunnar Kanold-ék ismét, tizenegyedszerre is meghirdették a nemzetközi 10 soros BASIC bajnokságot, melyben tavaly közel 150 program vett részt, több magyar indulóval. Köztük a mienkkel is.

Galéria megnyitása

A BASIC  (Beginner's All-purpose Symbolic Instruction Code) a "60-as években készült a magyar Kemény János közreműködésével, oktatási céllal. A parancsokat sorszám előzte meg, erre pedig hivatkozni lehet a programozás során, pl. a ma már szinte szentségtörésnek számító GOTO utasítással. A '80-as évek házi számítógépei és a korai IBM modellek alap és általában beépített programozási nyelve, mondhatjuk operációs rendszere volt. 

A bajnokság lényege, hogy 10 sornyi lehetőségünk van az alkotásra 8 bites számítógépeken (tehát az IBM PC XT vagy kompatibilis gépeken is!). Játék vagy "demó" programot is beküldhetünk. Nem tartalmazhat gépi kódot, csak BASIC utasításokat. A POKE parancs használata korlátozott volt eddig, idéntől szabadon használható. A programnak listázhatónak kell lennie.

Egyes gépek egy sorban csak egy utasítást fogadnak el, mások többet is, melyeknek rövidítése is létezhet, ezek természetesen nagyobb lehetőségeket rejtenek. Fontos, hogy a programfejlesztésre kiválasztott gép rendelkezzen letölthető emulátorral, melyet meg kell adni a nevezés során. A programot lemez vagy kazettakép formátumban kell elküldeni, emellett a játék vagy program indítási útmutatóját, egy jpg, vagy png formátumú képernyőképet, vagy gif animációt, programlistát, mely bizonyítja, hogy a program belefért a kategória korlátaiba. A programleírás és  a kódmagyarázat bónuszpontot érhet.

A német 8 bites Atari számítógép rajongók egy csoportja már 2008-ban szervezett találkozókat, ebből nőtték ki magukat a NOMAM compo-vá (=Not Only Marvelous Atari Machinery, nincs közük Al Bundy-hoz). 2011-ben és két évvel később is megrendezték a "ki mit tud kihozni 10 BASIC sorból" megmérettetést, melyet két évvel később megismételtek; ekkor még élőben készültek az alkotások. A következő évben már több országon túli pályamű is érkezett, helyben pedig mindössze egy. Ezért 2015-től új lendületet kapott és szervezettebb módon zajlott az esemény, ekkor már a ma ismert honlap is elkészült.

Kiterjesztették a használható típusokat: Atari 8-Bites gépek, Commodore 64 és 128, Schneider CPC - és ezzel a Basic nyelv változatokat is. A helyben beadott "LIVE" kategórián kívül ekkor mindössze két kategória volt választható: "PUR": esetén 120, az "EXTREM" kategóriában pedig 256 karaktert tartalmazhat egy programsor. Hét évvel később, az alábbi kategóriákban indul a megmérettetés:

  • PUR-80: ez a program sorszámával együtt értve 80 karakter/sor limitet enged, mely a sor beírásának hoszza (listázáskor a rövidített utasítások teljes hosszukban íródnak) Ebben a kategóriában csak a gyári beépített BASIC változatok megengedettek.
  • PUR-120: 120 karakter/programsor a limit, és itt már nem csak a gyári BASIC használható
  • EXTREM-256: 256 karakter limittel ez a legtágabb lehetőségeket megengedő kategória.
  • SCHAU: itt inkább a látvány áll a középpontban, ez a demonstrációs programok kategóriája. Leginkább képek vagy animációk szerepelnek itt. A sorhossz 256 karakter lehet.
  • WILD: a kategóriákba nem illő nevezések ide kerülnek.

A 10 programsoron felül adatok betöltése háttértárról, önmódosítás, rejtett inicializálás nem megengedett.

A műveket a 2022. március 26-i beadási határidőt követően zsűri bírálja el, de a közönségnek is van lehetősége véleményt nyilvánítani: a BASIC10Liners twitter fiókján mi is szavazhatunk kedvencünkre, mely alapján a Public's Choice különdíj kerül kiosztásra. A díjátadó ünnepség 2022. április 9-én lesz.

További információk: basic10liner.com

Amennyiben felkeltette érdeklődésed, bányászd tehát elő és porold le rég elrakott ósdi számítógéped, esetleg keresd meg az emulátorát, és indulj a következő megmérettetésen! A Basic nyelv nem nehéz, hiszen Kemény Jánosék a programozás oktatásának érdekében fejlesztették ki. A sorszámozott parancsok világa legalább annyi előnyt, mint hátrányt jelent a többi nyelvhez képest. Tapasztald meg magad is!

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2022. ápr. 7. 0:47
#4

Nem hiszem hogy nagy újdonságokat is össze lehet főleg 10 sorban olyat, amilyet ne láttunk volna a 90-es évek elején. Esetleg csak tényleg annyi ami a képen látható, összehozni valami logót a print parancsok sorozatával.

zseko
zseko
2022. ápr. 5. 20:28
#3

... emellett ... egy jpg, vagy png formátumú képernyőképet, vagy gif animációt, programlistát, mely bizonyítja, hogy a program belefért a kategória korlátaiba.

Minek? Ott a program. Kilistázza, és látja, hogy belefért-e.

rtagore
rtagore
2022. ápr. 1. 16:55
#2

Régebben volt olyan verseny is, amelyikben max. 64 kbyte lehetett egy program hossza. Fantasztikus remekművek is születtek (grafikai programok), melyeknek a nem tömörített mérete elérte a 2 Gbýte-ot is - és mindez 64 kbyte-ban megírva. Nem tudom, még ma is létezik-e ez a versenyforma? A mai programozók el vannak kényeztetve a modernebbnél modernebb processzorokkal, mégis monumentális, nagy terjedelmű programokat írnak (tele hibákkal).

gybalazs
gybalazs
2022. ápr. 3. 11:53

@rtagore Ez ugyan 96kb de egy komplett játék. Itt egy vid rola LINK

fekpat
fekpat
2022. ápr. 1. 13:52
#1

A kriptobányászatra pazarlás áramot fogyasztani, de erre aztán megéri!

bitblueduck
bitblueduck
2022. ápr. 3. 12:32

@fekpat a demoscene az algoritmusok művészete. A crypto meg szép elgondolásból indult de gyakorlatban csak arra használják hogy gyorsan egy kis pénz legyen a semmiből. Kíváncsi vagyok elvből bányásznál-e? Ha mondjuk 1milla hardver állna benne, és havonta 20ezer vagy mennyi villanyszámla minusz.

Vissza az oldal tetejére