Az Android Auto szolgáltatás valószínűleg már nem szorul bemutatásra. A Google ezt a megoldást hozta létre a gépjárművek és az okostelefonok szinkronba hozására. És a jelek szerint egészen nagy népszerűségnek örvend.

A napokban a Google Play Áruház rendszerében átlépte a 100 milliós letöltési határt az Android Auto saját alkalmazása. Közel öt év alatt sikerült ezt a célt teljesíteni, ugyanis a program 2015. március 19-én vált elérhetővé a nagyközönség számára. A Google folyamatosan fejleszti az Android Autót, és ezt például már egyre több esetben lehet maximális kényelemben, vezeték nélkül is használni.

Galéria megnyitása

Legutóbb tavaly nyáron kapott az Android Auto olyan átfogó frissítést, ami nagy jelentőségű változtatásokkal járt együtt. A keresőóriás szerint ezzel a szolgáltatással a felhasználók vezetés közben is biztonságosan érhetik el a mobiljukat a tulajdonosok. 2018 óta pedig már a Google Assistantot is kihasználva lehet ezzel kiemelkedően jó élményt elérni. Az Android Auto érintéssel és gombokkal is kezelhető a hangvezérlés mellett, és képes kivenni a részét a navigálásból, a zenelejátszásból, de webes kereséseket is lehet belőle indítani, és persze a telefonálást, üzenetek átadását is támogatja.

A legtöbb nagy autógyártó ma már a számos modelljét nyújtja Android Auto támogatásról is gondoskodó fedélzeti rendszerrel (2014-2015-től indulóan vannak ilyen négykerekűek). Szinte árkategóriától függetlenül lehet erre a fejlesztésre számítania a vásárlóknak. És azok is dolgoznak a szupport megvalósításán, akik eddig nem gondoskodtak erről. Legutóbb a BMW kapcsán számolhattunk be arról, hogy készül az Android Auto szolgáltatás bevezetésére. Plusz azt is érdemes megemlíteni, hogy több tucatnyi fejegységet gyártó cég is beállt már mögé, és közvetlenül mobilon is használható.

Mivel az Android Auto app még 800 ezer értékelést követően is 4 pont feletti mutatóval rendelkezik, így azt is általánosan ki lehet jelenteni, hogy elégedettek a felhasználók a szolgáltatás működésével.

Android Auto: Android

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramon, a YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ultemate
ultemate
2020. jan. 17. 12:16
#5

Ismét egy ócska módon megirt cikk.. Egy f.s.. Magyarországon nem le tölthető!!

vetrog
vetrog
2020. jan. 17. 6:18
#4

Esetleg megemlíthetnétek, hogy a play áruházban jelenleg Magyarországon nem elérhető. Apkmirror-ról kell leszedni a 'megfelelő' verziót.

Lugi
Lugi
2020. jan. 17. 19:38

@diablodr Nekem rajta van a telefonomon, használom is. Csak azt mondom, hogy aki le akarja tölteni, itthoni régióval továbbra sem adja ki a play store.

pdx006
pdx006
2020. jan. 17. 0:56
#3

Terjed, mert szinte nincs is más hasonló alkalmazás, aztán most minden jöttment kipróbálja akinek újabb autója van. Ettől függetlenül nem egy szerencsés dolog minden vacakkal elvonni a vezető figyelmét az útról, főleg azokét akik képtelenek egyszerre többfelé figyelni, mert pont azok használják többnyire.

Lugi
Lugi
2020. jan. 16. 18:09
#2

Sajnos rengeteg idegesítő hibája van. Dual simes mobillal nem tudsz hívást indítani. Ha AA-t használsz, nem tudsz BT fülessel telefonálni. Ha AA használatakor hívás közben érkezik egy bejövő hívás, amint leteszik az aktuális beszédtárs, "kinyomja" az új hívót is. Stb-stb.

Lugi
Lugi
2020. jan. 17. 15:04

@phantom1  És hogy választod ki, hogy melyik simről indítsa a hívást? ?Mert az autó képernyőjén nem ajánl fel választást.

Sniper200478
Sniper200478
2020. jan. 16. 17:36
#1

Arról tudnátok információt szerezni, hogy nálunk mikor lesz végre elérhető hivatalosan? Fel lehet tenni külső forrásból, de sokkal egyszerűbb és biztonságosabb lenne a Play Áruházból.

babem
babem
2020. jan. 17. 13:58

@diablodr  De sajna nincs mindenkinek se Sam Note10, se Android10. Én leszedtem mirror-ról de folyamatosan fagyogatott vagy éppen el sem indult. Több telefonnal való tesztelgetés után inkább dobtam az egészet és emiatt vettem egy fapados iPhone SE-t használtan. Azzal gond nélkül megy azóta is a CarPlay. Pedig nem akartam (ujra) iPhone-t de a kényszer rávitt. Semmi kedvem sem volt a "tizenX-edik Androidos telefonommal végre működik" élményhez. Majd visszaváltok, ha a drágalátos Google nem korlátozza a régiónkat.

Vissza az oldal tetejére